A romániai Diszkriminációellenes Tanács szerdai ülésén megállapította, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség hátrányosan különböztette meg az iskolaigazgatói tisztségre pályázó kisebbségi jelentkezőket a vezetői állások betöltését szabályozó határozatában – tájékoztatta az MTI-t Asztalos Csaba, a tanács elnöke.
A tanfelügyelőség korábban határozatban állapította meg, hogy a román és magyar tagozattal működő intézmények közül melyikben illeti meg igazgatói, és melyikben csak aligazgatói tisztség a magyar tagozat képviselőjét. A megye vegyes tanintézetei közül csak 13-ban tette lehetővé, hogy magyar tanerő versenyezzen az igazgatói tisztségre, 40-ben pedig csak aligazgatói tisztséget tett lehetővé a magyar jelöltnek. A hatóság a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által benyújtott panasz alapján vizsgálta meg az ügyet.
Hunhír.info