… Liberalizmusára, toleranciájára büszke, harsányan elítéli a kirekesztés minden formáját, miközben végletesen intoleráns, kirekesztő és „liberális” módon kegyesen megengedi, hogy mindenki azt gondolja és tegye „szabadon, amit szabad”, mármint amit ő „szabadnak” tart. És mindeközben folyamatosan gyártja azokat a mérgezett és hamis fogalmakat, mint az antiszemitizmus vagy rasszizmus, amelyek csak látszólag létező fogalmak…
Bogár László: Kitüntetés és büntetés
A kitüntetések komplex rendszere minden emberi közösség számára igen fontos eszköz arra, hogy jelezze, az adott közösség milyen értékeket és erényeket tart igazán fontosnak
A kitüntetések komplex rendszere minden emberi közösség számára igen fontos eszköz arra, hogy jelezze, az adott közösség milyen értékeket és erényeket tart igazán fontosnak, és kiket és miként jutalmaz a nagy nyilvánosság előtt annak elismeréseként, hogy ők a legkiválóbb hordozói ezen értékeknek és erényeknek. És mivel a büntetés és jutalmazás csak együtt rajzolja ki egy emberi közösség erkölcsi arculatának társadalmi tükörképét, így értelemszerűen a büntetések rendszere viszont azokról a negatív magatartásmintákról tudósít, amelyeknek az adott emberi közösség éppen a kilátásba helyezett büntetéssel kívánja elejét venni, illetve amelyeket, ha már megestek, megtorolni kíván. Erkölcsi és jogi értelemben egyaránt.
Talleyrand, a „nagy túlélő” számos cinikus, ám szellemes mondásainak egyike, hogy a kitüntetés és a büntetés csak „időzítés” kérdése, vagyis az, hogy dús jutalom vagy éppen esetleg kivégzés lesz-e a dolog vége, az csak az ütemérzéken múlik. De, hogy ez az egész még bonyolultabb legyen, ugyanabban az emberi közösségben egyidejűleg és folyamatosan fennállhat az a helyzet, hogy egymást tökéletesen kioltó értékek versenyeznek egymással, így gyakorlatilag értelmezhetetlenné válik a közösség „egészének” egyértelmű elismerését visszatükröző kitüntetések adományozása.
Az ilyen közösségekből már teljesen hiányoznak azok a nagy formátumú személyiségek, akik a közösség minden tagja számára megkérdőjelezhetetlen tekintélyek, és nagy társadalmi drámák, netán tragédiák esetében szerepük akár sorsdöntő is lehetne. Ők azok, akik már életükben történelmi személyiségekké válnak. Gyönge vigasz, hogy az ilyen személyiségek nemcsak Magyarországon tűntek el, hanem világszerte ennek lehetünk tanúi. És persze ezzel párhuzamosan értelmezhetetlenné válik az erkölcsi bűn kérdése is, hisz ami az adott közösség egyik csoportjának a legszentebb erény, az egy másik csoport számára a legmegvetendőbb bűn, és fordítva.
Akárhogy is kerülgetjük, és bármilyen kellemetlen is ezzel szembesülni, de be kell látni, hogy a mai magyar társadalom pontosan ilyen végletesen megosztott emberi közösség, sőt, bár ezt ma még szentségtörésnek számít kimondani, de akár az is lehet, hogy már nem is egyetlen közösség, szóval, hogy nincs is már olyan, hogy egységes magyar nemzet. Csak, mivel nem merünk ezzel (sem) szembesülni, így minden eddiginél brutálisabban pusztítja, egymást a két közösség. Bayer Zsoltnak a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével való kitüntetése most megrendítő erővel mutatta/mutatja meg ezeket a törésvonalakat. A kitüntetését követő örvénylés éppen erről a tragikus megosztottságról tanúskodik.
Ennek a megértéséhez abból volna célszerű kiindulni, hogy a világot ma egy olyan rejtett globális vélemény-hatalmi diktatúra irányítja, amely a saját létét is tagadja ugyan, de, ha „szerényen” mégis megnevezi magát, akkor „politikailag korrekt beszédmód” néven említi önmagát. Azt persze, talán éppen azért, mert, mint tudjuk, „nem létezik”, ilyenkor is elfelejti megemlíteni, hogy vajon ki, mikor és minek alapján hatalmazta fel őt arra, hogy ő állapítsa meg, hogy mi vagy ki a politikailag korrekt, és főként, hogy ki nem az.
A politikai korrektség ugyanis valójában csupán egy globális véleményhatalmi diktátum, egy a sokféle lehetséges világértelmezési logikák közül. Ám egy olyan értelmezési keret és fogalomkészlet egységéből összeálló elbeszélési mód, amely abszolút monopolhelyzetével, gátlástalan cinizmussal visszaélve, korlátlan világuralmat gyakorol. Liberalizmusára, toleranciájára büszke, harsányan elítéli a kirekesztés minden formáját, miközben végletesen intoleráns, kirekesztő és „liberális” módon kegyesen megengedi, hogy mindenki azt gondolja és tegye „szabadon, amit szabad”, mármint amit ő „szabadnak” tart. És mindeközben folyamatosan gyártja azokat a mérgezett és hamis fogalmakat, mint az antiszemitizmus vagy rasszizmus, amelyek csak látszólag létező fogalmak. „Előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, különös kegyetlenséggel” éppen azért születnek meg ezek a fogalmak, hogy segítségükkel az emberi közösségeken belül, illetve ezek között mesterségesen gerjesztett gyűlöletet keltsenek. A globális véleményhatalmi diktatúra lokális ügynökhálózata most éppen ezekre a mérgezett fogalmakra hivatkozva próbálja Bayer Zsoltnak a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével való kitüntetését elítélni.
Bayer Zsolt valóságos „bűne” persze nem ez, hanem az, hogy műsoraiban éppen e globális véleményhatalmi diktatúra pusztító következményeire próbál rámutatni. Arra, hogy a most éppen ellene is felhasznált, mesterségesen összeeszkábált mérgezett fogalmak (antiszemitizmus, rasszizmus) valójában olyan beszédhatalmi tömegpusztító fegyverek, amelyeket éppen az a rejtett hatalmi gépezet használ fel gátlástalan cinizmussal, amely magát farizeus módon a béke, a demokrácia és a tolerancia felkentjeként ünnepli.
Ám a politika mélyszerkezetében az ehhez hasonló esetek tektonikus mozgásokat indíthatnak el. A Bayer Zsolt ellen indított elemi erejű hajsza ugyanis valójában nem róla szól, hanem valami egész másról, csak mivel ez az „egész más” minden eddiginél brutálisabb embargó alatt áll, ezért ehelyett, most mintegy pótcselekvésként örvénylik elő, mérget okádva ez a hajsza. Ennek megértéséhez kicsit vissza kellene lapoznunk a közelmúlt történetében. A megszületőben lévő Fidesz magabiztosan ígérte, hogy, ha majd hatalomra kerül, akkor végre megmutathatja, hogy az az egész mesterséges paranoia, ami a „népies– urbánus” ellentét fedőnevet viseli, egy minden alapot nélkülöző hisztéria csupán, ami az ő „jó politizálásával” pillanatok alatt felszámolhatóvá válik. A Fidesz alapítói közül egyedül Bayer Zsolt vette (eddig) a bátorságot ahhoz, hogy elmondja, nem csak, hogy ezt nem sikerült elérnie a Fidesznek (sem), de a magyar nemzet nevű hipotetikus létező esélyei e kérdés megoldását illetően (ha és amennyiben létezik ilyen megoldás) ma sokkal rosszabbak, mint bármikor voltak.
Ez Bayer Zsolt igazi „bűne” azok szemében, akik a megsemmisítésére törekszenek. Bayer Zsolt időnként valóban kétségbeesett indulata már csak ennek a roppant tektonikus feszültséget felhalmozó helyzetnek a „lereagálása”. Nem Bayer Zsolt hozta létre ezt az életveszélyes robbanással fenyegető helyzetet, hanem éppen fordítva, ez az életveszélyes helyzet hozta létre a Bayer Zsolt nevű intézményt. Talán azért, hogy akár önmaga felszámolása árán is, de kiüvöltse a valójában most már mindenkiben elviselhetetlen fájdalmat. Ezért csak olyanok akarhatják megkövezni, akik ezt az elviselhetetlen fájdalmat állítják elő cinikusan röhögve az idők kezdete óta. Ám az időknek nemcsak kezdete, hanem vége is van, és most ez közeledik.
mho
Hunhír.info