Az Székely Nemzeti Tanács Állandó Tanácsa úgy határozott, hogy folytatja a harcot a Székelyföld autonómiájáért és az autonómiastatútum parlament elé terjesztéséért, miután az Európai parlament megvitatja Románia uniós csatlakozási jelentését.
Csapó József, az SZNT elnöke elmondta, az Európai Parlament külügyi bizottsága két olyan kiegészítést fogadott el a jelentés kapcsán, amely a nemzeti kisebbségek, különösen a romániai magyarság védelmére vonatkozik: az egyik előírja, hogy a nemzeti kisebbségek védelmének javítása mellett Romániának további lépéseket kell tennie a magyar kisebbség védelméért az önkormányzatiság és az autonómia elvének tiszteletben tartásával, a második a nemzeti kisebbségek kéréseinek tiszteletben tartásával és az etnikai diszkrimináció megszüntetésével kapcsolatos.
“Ezek a kiegészítések arra bátorítanak, hogy következetesen képviseljük a székelység kérését az autonómiatervezet elfogadásával kapcsolatban” – mondta Csapó. Az SZNT elnöke szerint a két kiegészítő javaslat precedens értékű, mivel az EP dokumentumaiban eddig nem szerepelt a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvének tiszteletben tartása az erdélyi magyar közösséggel kapcsolatban.
Törvénymódosítási kezdeményezés
Az SZNT kéri az igazságügyi minisztériumtól a referendumtörvény módosítását, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazásokat kiíró önkormányzati határozatokat többé ne lehessen megtámadni a közigazgatási bíróságon – jelentette be Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Leszögezte: ha a román igazságszolgáltatás végleges és visszavonhatatlan düntést hoz a referendumok megrendezése ellen, az SZNT a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
Rockszerda