Kiutasítottak Olaszországból egy pakisztáni férfit, aki támogatásáról biztosította az Iszlám Államot- közölte vasárnap a RAI olasz rádió.A beszámoló szerint a 27 éves fiatal 2003 óta élt törvényesen Milánóban. A rendőrség azután kezdte el figyelni, hogy a közösségi hálókon nyíltan szimpatizált az Iszlám Állammal. Egyebek között csodálattal adózott azoknak a terroristáknak, akik tavaly november 13-án a francia fővárosban, Párizsban megtámadták a Bataclan színházat.
Kijelentette, hogy kész mártírhalált halni.
Az olasz nyomozók szerint a pakisztáni hűséget esküdött az Iszlám Államnak és hajlandó terrorcselekményt elkövetni.
Matteo Renzi olasz kormányfő a La Repubblica napilapban vasárnap azt közölte, hogy az országban különleges figyelmet szentelnek a terrorcselekmények megelőzésének. Szavai szerint ebben jelentős szerep hárul a biztonsági erőkre.
mti
Hunhír.info