227 éve, 1789-ben ezen a napon tört ki a Bastille bevételével a francia forradalom, amit a baloldali, liberális és protestáns történelemszemlélet és média mindmáig agyondicsér. Pedig következménye minden érték megsemmisítése volt.

E nap új időszámítást hirdetett. Vér, könny, terror lett a következménye nem sokkal később:

„1793-ban Párizsban kihirdették az ész vallását. Ezt először valamelyik színházban akarták megünnepelni, de aztán ördögi gondolattal a Notre Dame-templomban tartották meg. A szentély trónusára fehér ruhás, kék köpenyes táncosnőt állítottak, Chénier költő alkalmi dalát cserfalombbal, virággal díszes lányok zengték az új istenség köszöntésére. A templom kincseit szamárra tették, ennek fejére püspöksüveget húztak, hátára egy miseruhát dobtak, eléje rakták a misének edényeit s körültáncolták. A kehelyből pálinkát ittak, a patenán heringet szolgáltak fel, a csőcselék felöltötte a szent ruhákat s így vonultak fel a város utcáin. Hódoltak az ész vallásának. De a forradalom felfalja gyermekeit. Tömegesen ölték halálra egymást, dolgozott a nyaktiló, folyóba ölték az ártatlanok ezreit. Kell-e magyarázni, mi lesz a népből, ha nincsen Istene?”

(Fattinger József: Tanít az élet (Szónoki példatár). Fattinger József „Der Katechet erzählt” című gyűjteménye nyomán szerkesztette Solymoss Vendel OSB. Budapest, 1938. Korda Rt.
138-139. old.)

Remélhetően nem kell. De nálunk sem volt más a helyzet éppen az 1789-es francia forradalom hatására – 1848-/49-ben. Sokak mindmáig hamis mítoszban élnek. 1848-1849 szemükben „történelmünk Niagarája” (Csoóri Sándor). A nagy „antifeudális” szellemi erekció jegyében felnövekedett nemzedékek idestova mindmáig nem tudnak vagy ne akarnak tudni arról, hogy nálunk már ekkor mennyire felütötte fejét a harcos antiklerikalizmus.

Ennek jegyében például már 1848 márciusában a forradalmi lapok (Március Tizenötödike, Munkások Ujságja, Népelem, Radikális Lap, Forradalom, Respublica, Köztársasági Lapok) a katolikus egyházi iskolák elvilágiasítását, „laicizálásá”-t követelték. Idézem Meszlényi Antal egyháztörténészt:

„A szélsőséges irányok nagy dobbal hirdették az ő talajukon születő új Paradicsomot. Programjukba felvették az arányos munkafelosztást, a nincstelenek földhöz juttatását, a teljes szociális egyenlőséget stb. Az ígéretekben nem ismertek határt. S az egyszerű földmíves és munkás nép vakon hitt nekik..”

(Meszlényi Antal: A magyar katholikus Egyház és az állam 1848/49-ben. Budapest, 1928. Szent István Társulat-Szent István Könyvek 58. 127. old.)

1848.nyarán nemcsak az országgyűlés felsőháza, hanem az Egyház ellen is támadást indítottak a forradalom hívei:

„Abból a helytelen elvből indultak ki, hogy az állam polgárainak a nevelése nem az Egyház, hanem az állam feladata. Következőleg az iskolákat ki kell venni kezéből s azokat teljesen laicizálni kell.” (Meszlényi, u. ott, 129. old.)

1848. július 20-án a pesti egyetem aulájában mintegy kétszáz pedagógus gyűlt össze. A megnyitó beszéd szerint az Egyház kártékonyan hatott az iskolákra, a klérus önkénye elnyomta a tanítói szabadságot (Religio és Nevelés, 1849. II. 279. old.):

„Az Egyháznak s a vallásnak ilyen módon történt beállítása méltó felháborodást keltett a kongresszus katolikus tagjaiban s ezért tiltó szavukat fel is emelték. Hosszas vita után sikerült elérniök, hogy a határozati javaslat nem egészen a túlzók szellemében készült el. Kimondták ugyan, hogy az állam állíthat fel tanintézeteket, de a tanszabadság biztosításával. Az elemi iskolában a vallástant előadhatja a lelkész, de a közép- és felsőiskolákban, amelyek kivétel nélkül közösek, már nem.”(Meszlényi, u. ott, 130. old.)

1848. augusztus 3-án az országgyűlés elé törvényjavaslat került a népoktatásról. Ennek 4. paragrafusa kimondta, hogy az 1773 óta eltörölt szerzetesek egyáltalán nem taníthatnak. A 10. pedig részletezte az elemi oktatás tárgyait, melyek közül csak a hittan hiányzott, míg a 13. indítványozta, hogy a vallástanítás az iskolán kívül és díjmentesen történjék. Egy hétig vitatkoztak e pontokról:

„Egyik-másik képviselő oly erős támadásban részesítette az Egyházat, hogy azt csak nem ismerése vagy teljes félreismerése magyarázhatja meg. Csupa vakhitet s tudatos félrevezetést tulajdonított neki. Az a nyolc százados kultúrmunka, amit a kolostori, székesegyházi, káptalani iskoláival, egyetemeivel, apáca-, barátzárda ismert és névtelen íróival, kódexek megőrzésével, könyvtárak megmentésével és gyarapításával szerzett, most mind elhomályosult. Az Egyház hazafias és kulturális tevékenysége hirtelen tabula rasa lett.” (Meszlényi, u. ott, 132-133. old.)

A fanatikus antiklerikalizmus követői különösen is a szerzetesrendek ellen léptek fel. Azt akarták, hogy például a bencések alakuljanak át tudományos társulattá, ugyanakkor viszont a többi rendre pedig keresztet vetettek. Főleg a lutheránusok és a kálvinisták tiltakoztak működésük ellen.

Igaza van Meszlényinek: 1848-1849 liberális szelleme a francia forradalomban gyökerezett, ezért aztán nem véletlenül írta egykor Bangha Béla jezsuita, hogy „hazafiságon nem kell szükségképpen kossuthista politikát érteni” (Világnézeti válaszok. Budapest, 1941. Szent István Társulat-Bangha Béla Összegyűjtött Munkái, XI. köt. 170. old.).

Igen, a francia forradalomban, amely „tisztán vérrel íródott. Valóban ez is új, de nem jobb kort jelentett. Nem kedvezett másnak, csupán az utca népének, a sans culotte-oknak s amennyiben a nemzet többségére is gondolt, az csak vagyonkobzást, szabadságvesztést, jogfosztást, száműzést és guillotine-t jelentett.” (Meszlényi, u. ott, 3-4. old.) Vagyis minden érték megsemmisítését akarta. Ezért egy magára valamit is adó ember számára nem örömünnep e nap, hanem – másig kiható – gyásznap.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info