Egyelőre nem tudni, kik fogják használni azokat a páncélozott Audi A8-asokat, amelyeket közbeszerzési eljáráson kívül szerzett be a Köztársasági Őrezred. A hatalmukat féltők mozgó erődökben utazhatnak, a csókos autókereskedő meg hatalmasat kaszálhat.
Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: igaz, hogy a kocsik megérkeztek, de még nem kerültek az őrezredhez.
Gálik szerint a kor elvárásainak megfelelő biztonsági felszereltséggel ellátott kocsikról van szó. A felszereltség részleteiről és a darabonkénti árakról nem beszélhet, mert azokat államtitokká minősítették. A kocsikat egyébként még nem vette át az őrezred és még nem tudni azt sem, melyik autót ki fogja használni.
A három páncélautó mellett később öt Audi Q7-est kapnak kísérő autónak, valamint két Mercedes kisbusz és négy felső-középkategóriás Volkswagen Passatot is. Az összes, vagyis 14 autó értéke nem titkos: 370 millió forint. A közbeszerzési eljárás alól az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága adott felmentést. A kocsik felszereltsége és hogy egyenként mennyibe kerültek, államtitoknak minősül.
HunHír.Hu