Most komoly, hogy így április derekán mini Pride-ot rendez pár elmeroggyant a főváros közepén? És komoly, hogy a szezont a fazonnal összekeverve, migránssimogatásnak álcázva még színesebbé akarják tenni a főváros legszínesebb kerületét? A vasárnapi Népszínház utcai vonulás több volt, mint gyomorforgató. Vad dobszó, némi klezmeres muzsika, pár sárga és fekete arc, no és temérdek szivárványos mindenféle a sok, buzivonulásról ismert arc kezében. Mert ők a tolerancia bajnokai. Ők a szeressünk mindenkit gyermekei. Mert ők valóban mindenkit szeretnek, csak ne legyen fehér, és főleg ne legyen magyar. Én pedig elgondolkoztam azon, mi is a rasszizmus jelentése a számomra.
Nos, én azt gondolom, hogy az élet igen egyszerű. Egyszerű lenne, ha ti, mocskos rasszista szivárványosok nem bonyolítanátok túl. Ha nekem minden igényem ki van elégítve, tudok enni, és van fedél a fejem felett, akkor tudok tovább lépni, és gondoskodom a családomról, mert ők a legfontosabbak. Ha a családom táján is minden rendben van, akkor jöhet a szűkebb, majd tágabb környezetem, barátaim, ismerőseim, a városom, az országom népe. Amint itt is rend lesz, akkor gondolkodom majd el Európa és a fehér rassz boldogságán és jólétén, és csakis azután, kizárólag mindezek megvalósulásakor tudok az etióp éhező gyerekekre gondolni.
Tehát az én szememben az a rasszista, aki azt a szelet kenyeret nem az éhező magyar gyereknek adja, hanem egy gazdasági migránsnak. Én azt tartom rasszistának, aki az üresen álló épületekbe és lakásokba nem magyar hajléktalant vagy rászoruló családot költöztet, hanem egy jobb élet reményében ideszivárgó betolakodót. Azt tartom rasszistának, aki mindent megtesz, aki tűzzel és vassal küzd, csak hogy minél többet árthasson saját, fehér rasszának.
Szóval, ti nyavalyás rasszista szivárványosok, takarodjatok az országból, és etessetek, simogassatok máshol a sokszínű zászlócskáitokkal színes emberkéket. Én még az Avatar kék emberkéit is nektek adom, ha ennyire sok színre vágytok. A mi országunk teljesen jó ilyen kevés színűen – nektek csak szürkén –, de van itt bőven elég etethető, éhes száj, és fedél nélkül ázó-fázó ember, és évszázadok óta itt élő integrálhatatlan.
Nem kérem a színes Pride-fílingeteket sem. Elég nekem abból egy évben egyszer, amikor jó érzésű szülő a gyerekét nem meri utcára engedni a sok félmeztelen vonagló, magamutogató, a homoszexuálisok által is megvetett és szégyellt import buzi miatt. Nem kérem az évről évre módosuló és bővülő neveteket sem, mert nem érdekel hány arcát találjátok még ki a másságotoknak. És nem kérem, hogy ezt a másságot most még színes arcokkal is vegyítsétek. Ebben az országban ne legyen külön szálló a buzi migránsoknak!
Nem kérem a kielégületlen frusztráltságotokat, nem kérem az entellektüelnek álcázott nemzetgyűlöleteteket, és nem kérem a ti kaotikus, elmázolt színes világotokat. Nekem nem kell a dobszótok, a klezmeretek, a danolásotok, nem kell a hatvanas évek hippi fílingje, ami rajtatok és bennetek oly hamis. Nem kell a magasztos szónoklatotok emberségről és jóságról, mert rohadtul álságos, ahogy kikerülitek közben a kérő kezet, ha magyar.
És ha már amúgy is a Népszínház utcában jártok, ha kérhetem, vigyétek már magatokkal az utca és a környék bedepózott, valaha beszivárgott, de magyarul azóta is alig tudó fekete foltjait. Minél messzebbre menjetek, így együtt, zászlócskáitok és szalagocskáitok alatt. Higgyétek el, köztük és velük sok valóban színes élményben lesz részetek, bár tény, azok nagy része végzetes.
Varga Moncsi – Hunhír.info
