Az 1938-41 közötti három év emelkedő, eredményes periódus volt hazánk történelmében. A 30-as évek második felétől ütemes-évi mintegy 10 %-os- fejlődésnek indult a nemzetgazdaság. A magyar szociálpolitika a 30-as évek végre pótolta eddigi elmaradásait: a Darányi(1936-38), Imrédy(1938-39), majd a Teleki-kormány(1939-41) számos intézkedést vezetett be( fizetett szabadság, az egészségügyi- és a nyugdíjbiztosítás kiterjesztése, Zöldkereszt, ONCSA, Kishaszonbérleti törvény) melyek jelentősen javítottak a nagy tömegek életviszonyain.
Bár szerencsétlen, korlátozó jellegűnek tekinthetjük az 1938/IV., majd az 1939/XV. törvényeket, ekkor még lényegében nem, vagy alig érvényesültek. A kormány megvédte az alapvető alkotmányos szabadságjogokat. Mindezek összegző figyelembevételével érthetünk egyet Babits Mihály versében foglalt gondolatokkal: „Most érzem, hogy nincs hely számodra kívüled, S mi börtönnek látszott a szabadság tornya lett” (Ezerkilencszáznegyven).

E három év alatt lényegében részben békésen átrendeződtek Közép-Európában a Párizs környéki békékben kialakított igazságtalan határok.

Magyarország számára ez az átrendeződés részbeni igazságtételt hozott: 1938 novemberében a brit és francia kormány által is elfogadott, német-olasz döntés révén visszatért a Dél-Felvidék, 1940 augusztusában pedig Észak-Erdély. Utóbbi esetben a több oldalról fenyegetett Románia koronatanácsa jelezte, hogy elfogadja a német-olasz döntést. E mozzanatok a nemzeti eufória pillanataiként maradtak meg a köztudatban. Az országban minden iskolás gyerek az Erdélyi indulót fújta, 1940 augusztusában a Kecskeméten szereplő olasz vízilabda válogatott tagjai-mint Horák Béla Bugac idegenforgalmával foglalkozó könyvében is olvashatjuk- a pusztai látogatás során a magyar Erdélyre emelték poharukat.

A minden szomszédjával, de különösen Olaszországgal fennálló feszültségek miatt Jugoszlávia 1940 december 12-én örökbarátsági egyezményt kötött hazánkkal, mely elméletileg nem zárta ki a békés határkorrekciók lehetőségét.

A közép-európai országok után 1941 március 25-én a Jugoszláv Királyság is csatlakozott a Háromhatalmi egyezményhez. Március 27-én Belgrádban a Dusan Simovic tábornok vezette angolbarát katonai csoport megdöntötte a királyi kormányt, erre Hitler Jugoszlávia felszámolása mellett döntött. Április 6-án megindultak a német hadműveletek.

Március végén, április elején folyamatos jugoszláv légitámadások érték Szegedet, Pécset, Kelebiát, Zalaegerszeget és Körmendet. Szegeden a Boldogasszony-sugárutat és az állomást is bombázták.

Március 28-án Hitler kancellár felszólította a magyar kormányt a támadáshoz történő csatlakozáshoz. Teleki Pál, a kiemelkedő földrajztudós, nemzetpolitikus, kormányfő a brit reagálás – vagyis a diplomáciai kapcsolat megszüntetésének és a hadüzenetnek a kilátásba helyezése-hatására összeroppant, és 3-án hajnalban öngyilkosságot követett el.

Április 6-án megindult Bulgária felől List vezérezredes 12., a Dél Dunántúlról pedig Weisch vezérezredes 2. hadserege.

Április 9-e körül a Karintia felől támadó német XLI. hadtest /Vietinghof tábornok/, a Temesvár felől támadó XLVI. hadtest /Reinhardt tábornok/ már Belgrád felé közeledtek. A korábbiakban a Balkán legerősebb hadseregének minősülő SHS Királyság hadserege(72 gyalogos és 12 lovashadosztály, mintegy 700 repülőgép) gyorsan összeomlott, ennek okai voltak a délszláv államon belüli éles nemzetiségi ellentétek is.

Az Ambrosio tábornok vezette olasz csapatok Dalmáciában nyomultak előre, 10-én az Ohridi-tónál találkoztak a németekkel, ezzel lényegében kettévágták az SHS-államot.

Április 10-én Zágrábban Kvaternik tábornok és Ante Pavelic usztasa vezetők proklamálták a független Horvát Államot, Bulgária április 19-én megszállta Macedóniát.

A Legfelső Honvédelmi Tanács /a honvédség főparancsnokával és a vezérkar főnökével kibővített kormány/ 1941 április 1-i ülésén elfogadott értelmezés szerint csak Jugoszlávia széthullása esetén következhet be magyar beavatkozás, mely nem lépheti túl a történelmi határokat. A horvát államiság április 10-i proklamálását a magyar vezetés ekként értelmezte.

A Kormányzó a honvédséghez intézett hadparancsa szerint a magyar csapatoknak a történelmi helyzet következtében ismét fel kell lépni az elszakított nemzettestvéreink védelmében.

Gorondy-Novák Elemér hadseregparancsnok

Április 11-én délután 14 órakor megindult a Gorondy-Novák Elemér tábornok vezette 3. magyar hadsereg (IV., I., V. és a Gyorshadtest) támadása. A szemben álló 1. jugoszláv hadsereg (3 gyalogos, 1 lovashadosztály és 1 erőddandár) inkább visszavonult, ki akarta kerülni a fogságba kerülést, ami azonban hadsereg nem minden részének sikerült. A Dálnoki Veress Lajos tábornok vezette Gyorshadtest páncélos egységei már 13-án elérték Újvidéket. 13-án estére a többi hadtest is befejezte a hadműveleteket. A folyamőr dandár az aknazár eltávolításával megtisztította a Dunát. Dél-Baranyát a 9., a Mura-vidéket a 11. dandár vette birtokba. Bél-Baranya feltámadásáról nyilatkoztak dr. Blaskovich Iván pécsi főispán és dr. Horváth István alispán. A Bánát viszont Szerbia része maradt. A Zentai Újság arról írt, hogy a város számára az első honvéd megjelenése április 12-én, tehát 1941 Nagyszombatján meghozta a magyar feltámadást.

A magyar veszteségek összesen mintegy 226 tisztet és honvédet számoltak. Az országot megrázta a pápai ejtőernyősök tragédiája: az április 11-én felszállt négy Savoia Marchetti 75 gép egyike lezuhant, legénysége v. Bertalan Árpád őrnagy parancsokkal, aki 19 évesen, 1918-ban az I. világháború kiemelkedő rohamcsapat-parancsnoka volt, hősi halált haltak.

A lovasdandár is több esetben került harcérintkezésbe a szerb csapatokkal. Nagyobb problémát jelentettek az egyes településeken hátrahagyott csetnik szabadcsapatok, melyek rajtaütéseket intéztek a honvédcsapatok ellen. Az erőviszonyok, a helyzet alapján e teljesen értelmetlen akciók csak azt eredményezték- akárcsak az 1942 januári, a Sajkás-vidéken és Újvidéken indított partizántámadások- hogy a rájuk adott, bizonyos esetekben aránytalan megtorlások hosszú időre megmérgezzék a magyar-szerb viszonyt.

Sajnos a csetnik és a kommunista partizán támadások és akciók a továbbiakban is növelték a feszültségeket. A jugoszláv kommunista mozgalom az 1941júliusi, un. Lenin-levélben meghirdetett helyzetelemzése szerint közel a világforradalom, ezért fegyveres partizán-akciókra hívott fel. Ennek lettek a következményei a magyar hatóságok elleni terrorakciók.

Harcok Zomborban

Édesapám, Károlyfalvi József 1943 folyamán Zomborban a Pénzügyigazgatóságon dolgozott és emlékei szerint sok reggelre virradóan találtak az utcán a csetnikek, vagy a kommunista partizánok által meggyilkolt rendőrt vagy csendőrt.

1941 áprilisának végén a győztes hatalmak Bécsben szabályozták a volt SHS állam területi átszervezését. Németország megkapta Szlovénia /Krajna/ északi részét, mely részben német lakosságú volt és 1918-ig Ausztria részét képezte. Szlovénia déli részét/ Ljubjanai Autonóm Provincia/, valamint Dalmáciát Itália kapta meg. Visszatért hazánkhoz a Bácska, Dél-Baranya és az usztasákat megelőzve a Mura-vidék. Macedónia nagyobb része Bulgáriához került.

Koszovót az Olaszországgal perszonálunióban lévő Albániához csatolták, Montenegró független lett, szintén az uralkodó személye által Olaszországhoz kötve. Kevesen tudják, hogy Macedóniában és Pindoszban/Görögország/ az olaszok egy függő államot szerveztek az ott élő vlahok számára./Innen indultak elődeik 1242 után a Regátba/
Horvátország és Bosznia területein az usztasa Horvát Állam rendezkedett be, ezen kívül jelentős területek maradtak a Milan Acimovic, majd a Milan Nedic vezette szerb kormány befolyása alatt./a Bánát is/. A volt SHS állam etnikai és politikai értelemben olyan volt, mint a leopárd bőre. A következő négy évben itt szinte mindenki mindenki ellen harcolt. A brit politika elvtelenül magára hagyta a Draza Mihajlovic vezette szerb polgári-nemzeti erőket és Tito kommunista kormányát és hadseregét támogatta.

A felosztás eredményeképp megszűnt a Bajcsy-Zsilinszky Endre által, még két évvel azelőtt is szorgalmazott, a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus ellen tervezett, elgondolt Varsó-Budapest-Belgrád vertikális tengely reménye, bár a Milan Nedic vezette szerb kormány és a Kállay-kormány között viszonylag jó kapcsolat alakult ki.

Bár a Bajcsy-Zsilinszky Endre által méltányolt, Kállay Miklós kormányfő és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter által fémjelzett belpolitikai rendszer páratlan szabadságot biztosított az akkori Európában, hazánk ellen kettős irányultságú Kisantant szerveződött. Egyrészt a nemzetiszocializmustól függő rendszerek /Tiso, Antonescu, Pavelic/, másrészt pedig a nyugatbarát emigráns csoportok /Benes, Maniu, Simovic/részéről. És itt még nem is említjük az 1942-ben megszerveződött Tito vezette jugoszláv kommunista ellenállást.

Jugoszlávia 1941-45 között

Kecskeméti alakulatok, katonák is részt vettek a délvidéki hadműveletben. A 7. Zrínyi Miklós gyalogezred az I. hadtest kötelékében kapcsolódott be a támadásba, 12-én érte Pacséron az első csetnik-támadás. A részben szerb származású Tormássy-Szávits Sándor alezredes, zászlóaljparancsnok humánusan járt el, feloszlott egy szerb hadifogolytábort Nádalján.

Szeverényi István zenész tiszthelyettes

A délvidéki hadművelet Kecskeméten élő számos volt résztvevője adta át emlékeit. Istennek hála még többen közöttünk vannak Szeverényi István (1925-), az ismert erdész ekkor 17-évesen a 7. gyalogezred zenekarában szolgált. Feladatuk az volt, hogy a felszabadított városokban térzenét adjanak a lakosságnak, valamint az ünnepélyes bevonulás és a katonai ünnepségek alkalmával történő szereplés.

Dr. Földi János(1919-2007) az 2. lovashadosztály légvédelmi tüzérosztályánál szolgált, április 13-án Szenttamásnál kerültek összetűzésbe a Jugoszláv Királyi Hadsereggel és a csetnik szabadcsapatokkal. Hasonló emlékei vannak Kecskeméti Jánosnak(1919-) és Balla Jánosnak(1921-) is. Dr. Kováts Andor(1917-) már fiatal tisztként vett részt a délvidéki hadműveletben. Ők, és Kecskeméten még sokan kapták meg a Délvidéki emlékérmet.

Itt talán illő és fontos lenne megemlékezni a 7/1. zászlóalj hősi halottairól: Bene Ferenc honvéd, Kovács Szilárd őrvezető, Majoros József honvéd, Marozsi Sándor honvéd, Simon Antal őrvezető, Sinka Antal honvéd, Szakáts László honvéd, Szászi László tizedes.

A biztosítási feladatokat követően, a szeptemberben hazatérő ezredet a Nagytemplom előtt ünnepélyes keretek közepette köszöntötte dr. Liszka Béla polgármester. Platthy Pál tábornok, a 13. dandár parancsnoka, Vasváry Frigyes ezredes és Tormássy-Szávits alezredes ezred- és zászlóaljparancsnokok Óbecse koszorúját helyezték el a Nagytemplom falán.

Bár mindenképp magyar győzelemként értékelhetjük a 75 éve történteket, de legalább olyan fontos, hogy mindent megtegyünk a szerb-magyar viszonyban a máig fennálló félreértések tisztázásáért.

Károlyfalvi József – Hunhír.info