Még mielőtt bocsánatot kérnénk olvasóinktól a címbeli közönséges kifejezés miatt, leszögezem: szándékosan írtam le. Egyszerűen észbontó, ami állami részről napról napra történik. Itt volt a minap a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Csupán protokolláris emlékezések zajlottak, elhallgatva a kommunizmus és a zsidóság letagadhatatlanul létezett kapcsolatát.
Megint nem kezdek el ismételni rovatom historikus publikációiból, vagy éppenséggel a nemrég megjelent Mélyszántás 2. (Irodalmunk titkai) című kötetemből. Idézhetnék ugyanis tetemnyi sajtószemelvényt arról, hogy a kommunizmus oly sötét évtizedei alatt mennyire világos oldalon sétáltak azok, akiknek unokái őseik sorsáért kapott kárpótlásból „tengetik” 1989 óta még hátralévő napjaikat.
Lássuk tehát a friss hírt! Az MTI mai beszámolóját idézem:
„A magyarországi zsidó közösség él és erős, a holokauszt feldolgozásában viszont Magyarország még csak ott tart, ahol az egykori Nyugat-Németország a hetvenes években – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Berlinben a magyar nagykövetség rendezvényén, amelyen bemutatták a Nem tűntem el – Richter Gedeon története című portréfilmet. Günter Morsch, a Berlin mellett fekvő egykori sachsenhauseni koncentrációs tábor területén működő múzeum vezetője kiemelte: a film egyik gyengesége, hogy a kevésbé tájékozott néző nem tudja meg, mit is jelentett a nyilasok vérengzése. A néző továbbá nem tudja meg, hogy a magyarországi zsidóság kiirtására irányuló törekvésnek egy másik fő formája is volt, a deportálás a koncentrációs táborokba, és az sem derül ki belőle, hogy az antiszemitizmusnak „mélyebb gyökerei” voltak Magyarországon”
Hm. „Mélyebb gyökerei.” Ha igen, vajon miért? Eszerint a zsidóság ab ovo egyfajta pofozóbábu? Anélkül pofozzák minduntalan, hogy erre okot szolgáltatna?
Morsch, olvassuk tovább, hozzátette: „Megfigyelhető, hogy új mítoszok teremtődnek a múlttal való kíméletlen szembenézés helyett. Ezt jelzi a budapesti Terror Háza koncepciója, amely a nyilasok szerepére összpontosít, és messzemenően elhallgatja a magyar állam szerveinek szerepét a holokausztban.”
Szembenézés? Jó! Akkor 1919 hóhérainak és az 1945-tről való kommunista terror képviselőinek pedigréjéről is tessék már pár szót ejteni – paritásos alapon.
No de persze úgy kerek a történet, ha van stróman is. Ezúttal Latorcai Csaba, aki kijelentette:
„A kormány mindig is elismerte, hogy a deportálások az akkori magyar hatóságok közreműködésével valósultak meg, ennélfogva a magyar állam felelős volt 500 ezer magyar zsidó honfitársunk haláláért.”
Latorcai szekundát érdemel történelemből. Eredendő hivatása szerint gépészmérnök. Jobban tenné, ha csak ennek élve élné életét. Hangsúlyozom, csak ennek élve. Egy fenékkel elég egy lovat is megülni ugyanis.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info