Mindig is gyanúsan szemléltem a nagy derék liberális jogvédő ejtőernyős szervezetek működését, melyek örökösen ideológiamentesnek tartják magukat és állítólag minden ember, nemzet, nemzetiség jogaiért küzdenek. A valóság azonban persze egészen más.
Itt van e szervezetek közül talán a legismertebb, az Amnesty International. Honlapján a szervezet arra a kérdésre, kik vagyunk, így felel:
„Az Amnesty International (AI) egy nemzetközi szervezet, amely az emberi jogok elismertetéséért küzd. Olyan világot szeretnénk, ahol minden egyes emberre egyenlően vonatkoznak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, és más nemzetközi emberi jogi megállapodásokban leírt jogok. Az AI független demokratikus szervezet, több mint hétmillió ember globális mozgalma. Szervezetünk kormányoktól, politikai pártoktól, egyházaktól független, tőlük pénzt nem fogad el. Az emberi jogok elfogulatlan védelmét ideológiáktól és gazdasági érdekektől függetlenül tesszük, és az általunk védett személyek nézeteivel nem foglalkozunk – kivéve, ha azon nézetek erőszakra uszítanak, amelyet elutasítunk. Az AI kutatásokat végez, amely alapján ajánlásokat fogalmaz meg az emberi jogi sérelmek megszüntetésére, és azokat lobbizást és sajtómunkát is magában foglaló kampányok segítségével igyekszik érvényesíteni a hatóságoknál, kormányoknál és más döntéshozóknál.”
Amikor ilyesmit olvas az ember, rögtön a Néphazugság jut eszébe a médiavilágból, legyen szó történetének bármely időszakáról. Ha valaha azt írta, aljas imperialista-fasiszta rágalom, hogy a szovjet csapatok bevonultak Afganisztánba, a marxista mákonyt elutasító olvasó azonnal tudta, mi a helyzet. Az, hogy – bevonultak.
Így van ez az AI-nal is. Itt van ugyanis legújabb, tegnap Londonban közölt világjelentése, amely az EU országai közül legjobban Magyarországot ítéli el, amiért hazánk „utasította vissza a leginkább a bekapcsolódást a menekültválság páneurópai megoldásába”. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a déli határzár átvágása miatt migránsokat állítottak elő. Sőt még tovább megy: „a roma lakosságot továbbra is kényszer-kitelepítések fenyegetik”, s emellett „nem megfelelő a romák védelme a gyűlöletből eredő bűncselekményekkel szemben”. Ugyanakkor „a romákkal szembeni diszkrimináció Szlovákiában is széleskörű”, Oroszországban pedig „változatlanul súlyos mértékben korlátozott a véleménynyilvánítás szabadsága és a békés gyülekezéshez fűződő jog érvényesíthetősége, a nyomtatott sajtóban és a médiában a hatósági befolyás dominál, és az internet is egyre nagyobb hatósági ellenőrzés alatt áll”.
E drága jó liberális ejtőernyős szervezet jelentésében egyetlen szó sincs az iszlám terrorról, az izraeli agresszióról, a keresztények üldözéséről. És pont ezzel leplezte le ismét magát a legjobban az AI. Szó sincs arról, hogy „ideológiáktól és gazdasági érdekektől függetlenül” nyilatkozik. Amint látható, valójában nem más, mint a globális HÁTTÉRHATALOM szócsöve.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info