A hazai jobbközép médiaelit lépten-nyomon felteszi e kérdést, és nem véletlenül. Hiszen minden a kiművelt főkön nyugszik, mondhatnók. Igen, de hol vannak ilyenek, pláne államfői vagy miniszteri szinten?
Persze tudom, alighanem a naivitások naivitása lenne azt hinnünk, hogy a liberálisra bebetonozott európai hatalmi struktúrába bárki is bekerülhet, aki bármilyen szinten is ellenáll a nemzetellenes liberalizmus doktrínáinak. Az ilyen személyek nemhogy államfői vagy miniszteri posztot, de hovatovább főiskolai-egyetemi katedrát sem kaphatnak. Vén kontinensünk odáig süllyedt, hogy benne még sokszor a magukat keresztényeknek mondók sem azok, mint akiknek lenniük kellene – köszönhetően hitetlenségüknek.
Mindezeket a sorokat Tóth Gy. László publicisztikája (Európa árulói. Magyar Idők, 2015. december 5.) olvastán írom. Ebből idézek:
„Szinte érthetetlen, hogy még a Vatikán is arra biztatja híveit, hogy fogadják lakásukba az egyébként keresztényellenes, muzulmán, illegális bevándorlókat, akikről senki sem állítja, hogy nem emberi lények, de azt világosan látni kell, hogy ők egy másik civilizáció képviselői, akikkel nincs közös jövőnk. Ahogy a múltunk sem volt közös, és a jelenünk sem az. De arra sem kaptunk egyértelmű választ, hogy a kereszténység hazája Európa, miért nem fogadja be soron kívül a muzulmán világban megvetett és üldözött keresztényeket? A német menekülttáborokban gyakoriak a verekedések, a kisebb-nagyobb incidensek, és a kisebbségben lévők elnyomása. Európai ésszel felfoghatatlan, hogy szélsőséges muzulmánok az arab országokból menekült keresztényeket terrorizáljanak egy olyan országban, amelyik befogadta őket, és amelyet lényegében kereszténydemokrata pártok vezetnek. Mit képvisel valójában Angela Merkel? A CDU kereszténydemokrata vagy liberális párt? A férfiak és nők egyenjogúsága a német alkotmány egyik alapelve. Az NDK-s, ifjúkommunista agitpropos múlttal rendelkező kereszténydemokrata Merkelnek tudomásul kell vennie, hogy az ortodox zsidó rabbik után a jövőben a muzulmán imámok sem fognak vele kezet, ugyanis ők sem érinthetik meg a nőket. Nem véletlenül mondta Julia Klöckner német kereszténydemokrata képviselő, hogy nem Németországnak kell megváltoznia, hanem a menekülteknek, függetlenül attól, hogy milyen környezetben szocializálódtak.”
Az a politikai kakofónia, ami ma uralkodik kontinensünk nyílt fórumain, beleértve a vatikániakat is, szintén a hitetlenség „gyümölcse”. Amikor valaki Istennel mindenáron le akar számolni – mondván, ő már nem a Biblia köldökzsinórján csüng, mert ő „felvilágosult”, „modern”, „haladó”, mindennemű tekintélytől független, „autonóm” lény, az „ész királya” –, valójában saját jobbik énjével is leszámol. Nem lesz már ugyanis semminemű identitása. Nem lesznek sziklaszilárd nézetei. Csak az fogja érdekelni, hogy minél többet fogyasszon, amíg csak lehet, a multikulturális arzenál nyújtotta „élvezeti” cikkekből, s ennek érdekében átnézzen bárkiken is. Ha el is megy négyévenként szavazni, csak azért teszi, hogy a neki legtöbb üveggyöngyöt ígérő pártokat „hatalomba emelje” – „mert így jobb lesz nekem” –, felnőtt szamárként elhíve, mennyire fontos ehhez az „ő voksa”.
De mit is lehet ez ellen tenni, hogy legyen jövője Európának? – kérdethetnők. Átadom a szót ismét Tóth Gy. Lászlónak:
„Európa jövője lényegében attól függ, hogy erkölcsi-szellemi-intellektuális képviselői vállalják-e a történelem által rájuk rótt feladatokat. Az ellenséges szellemi közeg ellenére, vállalják-e végre, hogy szembefordulnak a tőlük idegen nemzetellenes liberalizmus doktrínáival, a baloldal utópisztikus eszmevilágával és az atlantista-globalista erők mindenen átgázoló pragmatizmusával. Európa összefogása, értékeinek és érdekeinek közös képviselete csak abban az esetben valósulhat meg, ha a baloldali és liberális politikai pártok és értelmiségi csoportosulások a „nemzeti” jelző használatát nem tartják elfogadhatatlannak, a nemzetállamok létezését, pedig nem történelmi tévedésként, hanem eredményként és lehetőségként értelmezik. Az uniós szabadságjogok: az áruk, a tőke, a szolgáltatások, és az emberek szabad áramlása önmagában nem old meg semmit. Az Európai Unió csak akkor lesz életképes, ha a nemzetállamok jogainak tiszteletben tartása mellett képes lesz egy új szellemiségű, azonos értékrendű, és nagy kohéziójú összefogás megteremtésére.
Jelenleg ennek nincsenek meg a feltételei.”
Bár ne legyen igazam, de szerény meglátásom szerint a baloldali, liberális politikai pártoktól és értelmiségi csoportosulásoktól azt elvárni, hogy elfogadják a nemzetek, nemzetállamok létét, paradoxon, magyarul fából vaskarika. Legalábbis ami a vezetőit, hangadóit illeti. Más kérdés azonban, hogy akiket „szavazópolgáraik”-ként uszályukba befogtak a nekik beígért nagyobb konc elnyerésének illúziójával, miként vannak ezzel, azaz mikor üt számukra a felismerés órája, annak belátása, hogy ezek MINDIG BECSAPJÁK őket is?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
