Székely Honfitársaim! Aljas módon megtámadtak minket, és napok óta folyamatosan a becsületünkbe gázolnak az országos televízióadók segítségével! Megalázták, elhurcolták, majd hamis vádak alapján vizsgálati fogságba helyezték nemzeti közösségünk egyik tagját! És ne feledjétek, hogy ma rajta, de holnap már rajtad lehet a sor, mert a zsarnokság nem ismer korlátokat. A zsarnokság emberi nemtörődömségből, széthúzásból és félelemkeltésből táplálkozik.
Bedő Zoltán közíró felhívása: Székely Honfitársaim! Aljas módon megtámadtak minket, és napok óta folyamatosan a becsületünkbe gázolnak az országos televízióadók segítségével! Megalázták, elhurcolták, majd hamis vádak alapján vizsgálati fogságba helyezték nemzeti közösségünk egyik tagját! És ne feledjétek, hogy ma rajta, de holnap már rajtad lehet a sor, mert a zsarnokság nem ismer korlátokat. A zsarnokság emberi nemtörődömségből, széthúzásból és félelemkeltésből táplálkozik.
Éppen ezért, nem tűrhetjük, hogy ártatlanul bárkit is bántsanak közülünk, hiszen ezzel népünk egészét csapják arcul! Különben is, az a közösség, amelyik a saját tagjait nem tudja megvédeni, óhatatlanul elvész a történelem viharában. A kézdivásárhelyiek ezt megértették, és már december 2-án, 16 órakor több száz ember verődött össze a város főterén, majd vonult a polgármesteri hivatal, városi rendőrség, bíróság és ügyészség elé, hogy az ártatlanul Bukarestbe hurcolt Beke István Attila letartóztatása ellen tiltakozzon. Fiatalok, középkorúak, idősek, nők és férfiak együtt követelték, hogy a román hatalom illetékes szervei vessenek véget az ellenünk irányuló és a megfélemlítésünket célzó intézkedéseiknek, valamint cselekedeteiknek.
Hogy szolgáltassanak igazságot Beke Istvánnak és azonnal bocsássák őt szabadon.
Hogy a román média ne terjesszen továbbra is hamis híreket és hazugságokat rólunk. A tüntetéssorozat pedig azóta is folytatódik.
Honfitársaim, Székelyek! Kézdivásárhelyt nem hagyhatjuk magára, hiszen mindannyian székelyek vagyunk és igazságot, valamint szabadságot akarunk! Halljuk hát meg a vér szavát! Halljuk hát meg a tüntetők összefogásra és egységre buzdító kiáltását: Székelyföld, csatlakozz!
Annak érdekében pedig, hogy ez megtörténhessék, arra kérem a nemzetük jövője iránt felelősséget érző és vállaló székely-magyarokat, szerte a szülőföldön és túl, hogy december 8-án, vagyis kedden 16 órakor gyülekezzenek Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, Kovászna, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nyárádszereda és a többi, székelyek által is lakott város főterén!
És ettől kezdve tegyék ezt meg naponta mindaddig, amíg Beke István Attilát szabadon nem engedik! Amíg szükség van rá, hogy együtt hallassuk a hangunk és arra is, hogy megmutassuk, mi nem félünk!
(Forrás: Magyarellenesség blog)
Hunhír.info