Az MTI ma közölte e világszövetség közleményét: „Meglehetősen felháborító, hogy a magyar adófizetőnek kell kifizetnie egy olyan ember emlékművét, aki nemcsak antiszemita, a magyar zsidóknak a második világháború előtti és alatti üldöztetésének kulcsfigurája, a náci Németország és 1944-ben a fasiszta nyilaskeresztes rezsim támogatója volt, de élete végéig nem bánta meg bűneit.” Csakhogy jobban tenné, ha meg sem szólalna. Mi köze neki egyáltalán mindahhoz ugyanis, ami magyar?

„Ma felszólítom Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lépjen közbe ebben az ügyben és biztosítsa, hogy ezt a szobrot nem közpénzekből építik meg. Ha ez nem történik meg, Magyarország rossz üzenetet küldene azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell kezelni az olyan kényes ügyeket, mint a holokauszt.” – jelentette ki Ronald R. Lauder, az alapítvány elnöke.

Kérdem tisztelettel, mégis mi köze Lauder uraságának Magyarországhoz? Egyáltalán mi köze mindazon hagyományokhoz, amik kontinensünkön nem zsidó gyökerűek? Elképesztő ez az arrogancia, ami csak antiszemitizmust szül.

A közlemény zárómondata azonban felettébb beszédes: „Hóman (1885-1951) egy nyolckötetes Magyarország-történet szerzője, amely 1938 és 1941 között jelent meg.” Amiből, teszem hozzá, a Hóman által írt köteteket, ha elérték, bezúzták a kommunista cenzorok. És ami mindmáig a legjobb ebben a műfajban.

Eltűnődik az ember. Vannak, akiknek egész élete szó szerint lótás-futás a tőkésített szenvedéskultusz végetekig történő fokozásáért. Napjaik mással sem telnek, mint felháborodásokkal, felszólításokkal vagy netán éppen feljelentgetésekkel. És eközben lehet, hogy észre sem veszik, mennyire elege van rajtuk kívül mindenkinek ebből?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info