Vannak, akik szerint itt az Armageddon, vagy legalábbis küszöbünk előtt áll. Nos, sohasem tulajdonítottam az isteniként beharangozott, valójában sokszor nagyon is emberi próféciáknak különösebb jelentőséget, egy azonban így is biztos előttem: az emberi butaságnak és rosszindulatnak talán sohasem nyílt annyi zöld út, mint napjainkban, köszönhetően az olyanoknak, akik a Mazsihisz sátra alatt sorakoznak.
Mindezt a Mazsihisz honlapja mai hírcikke apropóján írom. No de lássuk sorjában a benne foglaltakat! Heisler András Mazsihisz-elnök az IHRA (Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség) plenáris ülése alkalmából kedden Debrecenben megrendezett gálaműsorán így fogalmazott:
„Olyan időket élünk, olyan érzelmi állapotban léteznek a körülöttünk élő közösségek, amelyek hosszú ideig már nem képesek elviselni a környezetükből érkező zajt és a lelkekben támadt zavart – olvasom a Magyar Állami Népi Együttes honlapján. S az IHRA mozgalomnak, mint kormányok közötti szervezetnek pontosan az a dolga, hogy ne szólamszerű tanításokkal, hanem hiteles értékrendszerrel kísérelje meg a felvilágosultnak hitt Európa legnagyobb történelmi bűnének, a holokausztnak feldolgozását.”
Európa legnagyobb történelmi bűne a zsidó holokauszt? Inkább nem nyilvánítok véleményt, pláne azok után, ami Heisler részéről ezután elhangzott:
„Az IHRA mozgalom miközben számos fontos kérdésben – különösen és kiemelten az oktatás területén fontos és látható eredményeket produkál, évek óta elképesztően gyenge marketinggel dolgozik, valójában még az érintett zsidó, vagy roma közösségek tagjainak is csak néhány százaléka tud magáról a szervezetről, s annak is csak csekély hányada annak munkájáról. Vajon mi az oka, hogy az IHRA fontos tevékenysége nem jön át a médiából. Létezik, hogy az IHRA-t létrehozó kormányok miközben fontos lépéseket kívánnak tenni a holokauszt európai szintű feldolgozásában, szemérmességből, vagy politikai érdekek okán nem kívánják a nagyobb sajtóvisszhangot, s a szélesebb közvélemény előtt szinte titkosan működtetik az IHRA szervezetét.”
Ami eztán olvasható a hírcikkben, nem más, mint, magyarul szólva, saját fészkünkbe való piszkítás. Heisler ugyanis kevésnek találja az IRHA munkáját, amiért az nem foglalkozik eléggé például a „bizonyítottan antiszemita” Hóman Bálintnak való szoborállítás képtelenségével.
Ilyenkor szakad hát el a cérna. Vannak, nem is kevesen, akik akkor vannak elemükben, ha mindenkit lehúzhatnak. És azután ők csodálkoznak a legjobban, ha – úgymond – antiszemitizmus van. Pedig nem erről van szó. Hanem miről? Arról, amiről Mieth István műve (Az eszme és lelkiség szerepe a keresztény társadalomtudományban, 1941) így ír: az antiszemitizmust, paradoxon ugyan, de éppen a zsidók szüntethetnék meg, illetve szüntethették volna meg már eleddig is:
„Leszerelhették volna minden idők túlzó zsidógyűlölőit, ha nem követték volna el ugyanazt a taktikai hibát, mint a szociáldemokraták, s legnagyobb férfiúkat: Jézust, sajátjuknak, tulajdon értéküknek ismerték volna el, vagy legalább később fogadták volna Őt vissza. Az a fajta antiszemitizmus, amely a zsidóságban nem általánosítható, de sajnos, ha talán nem is többségben, de igen nagy részben megnyilatkozó romboló hajlamaik ellen küzd, nemcsak megengedett, hanem keresztény kötelesség is.”
Igen, ez a kulcsmondat: az antiszemitizmust, paradoxon ugyan, de éppen a zsidók szüntethetnék meg. De, amint a mostani eset is mutatja, bizonyos vezetői pont fordítva látják. Kérdés, mikor üt az óra, amikor is végre belátják ebbeli végzetes tévedésüket.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
