„Vagy mi, vagy ők!” – mondhatnók. „Igen, de keresztény ember hogyan foghatna fegyvert bárkire is?” – hangzik az ellenkérdés. „Pláne papi áldással?” – végződik. Nos, ez egy valódi keresztény számára valójában sohasem lehet kérdés. De miért?

Egy nappal október 23-a, Kapisztrán Szent János halála napja után, Reá is emlékezve tényként megállapíthatjuk: Jézus Krisztus Urunk, a papság alapítója, maga is fegyvert fogott, amikor kiűzte a templomból a kufárokat. Az Evangéliumban pedig ezt olvassuk tőle: „Estote ergo prudentes sicut serpentes et simplices sicut columbae.” „Legyetek okosak, mint a kígyók, és legyetek szelídek, mint a galambok.” (Mt 10, 16)

Igen, a gyakorta ravaszsággal párosult okosság és a vele nem ellentétes szelídség alapján való viselkedés mindmáig érvényes gyógyír a bevándorlásra is. Valóban: „vagy mi, vagy ők!”. Hiszen nem integrálható tömegekről van szó. Ráadásul a harmadik bevándorláshullám előtt vagyunk alig egy évvel. Igazán nem szeretném ama bizonyosat a falra festeni, de jó lesz megfogadnunk a fentebbi evangéliumi üzenetet, különösen is annak első felét. Amit tehát maga Krisztus Urunk, az örök főpap hirdetett, s nyomában a papság, olyan képviselőivel az élén, mint amilyen volt Kapisztrán Szent János, a törökverő ferences szerzetes.

Sokan viszont berzenkednek ilyenkor, és fejüket csóválják, ha azt mondjuk: valaha a papok is megáldották a fegyvereket. S hogy mégis miért? Válaszul egy kiváló néhai magyar jezsuita atyát idézünk, Müller Lajost, aki a Tízparancsolatból az ötödik magyarázataként ezt írta 1932-ben:

„És miért ne tették volna? Hiszen a fegyver jó s szükséges dolog, az igazság s jogrend védelmének eszköze. Hiszen a haza rászorul a fegyverre s a fegyver Isten áldására. Hogy a fegyvert rosszra is lehet használni, az nem a fegyver természetében van, hanem az emberek gonoszságán múlik. És ha a fegyver ezreket megöl, de másrészt milliók életét, jólétét megmentheti, s voltaképpen csakis ez a feladata, erre hivatott.

Az Egyház megszenteli a tüzet nagyszombaton, pedig sokszor mily óriási károk s katasztrófák okozója; megáldja a vizet, pedig hányan lelik benne halálukat. És ki állítja mégis, hogy a tűz és víz rossz dolgok, csak átkot s nem áldást érdemelnek? Csupán azok haragszanak annyira a fegyverre, kiknek van okuk attól rettegni, akiket a katona s fegyver akadályoz, hogy szabadon garázdálkodhassanak s ezt a szegény csonka hazát még jobban tönkretegyék.

A magyar ember szent tisztelettel gondol őseire, kik ezredéven át fegyverrel kezökben véreztek a vallás s haza legszentebb ügyéért. És ha az édes haza sorsa újra véráldozatot követel s fegyverre szólítja, akkor a katholikus papot megint csak ott akarja látni a harcban oldala mellett s újra megáldatja vele fegyverét.”

Száz szónak is egy a vége tehát: egy józan paraszti ésszel megáldott keresztény tudja, hogy vallása nem az anyámasszony katonák magatartásán alapszik, így azt, hogy a címbeli mondat egyenesen evidencia.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info