December 15-16. között, az 1989-es forradalom évfordulóján Temesváron zajlott a Civilsuli negyedik konferenciája a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) közös szervezésében. A konferencia a Bartók Béla Líceum dísztermében és a gyárvárosi református imaházban kapott otthont.
Szombaton Borbély Zsolt Attila aradi politológus Az erdélyi magyarság távlatai az Európai Unióban címmel tartott el?ődást. Beszédében ismertette a romániai magyarság történetét a rendszerváltást megelőzően, majd jelenét és jövőjét mérlegelve elemezte a lehetőségeket. Felhívta a hallgatóság figyelmét azokra a mulasztásokra és döntésekre, amelyek ilyenné alakították a jelent.
Borbély Imre politikai szakértő az állampolgárság fogalmát határozta meg, és felvázolta, hogy miként lehet állampolgárságot kapni különböző országokban, majd elemezte a magyarországi 2005. évi népszavazás eredményét. Felhívta a figyelmet arra, hogy sehol máshol nem volt szükség népszavazás ahhoz, hogy az országon kívül élő, egy nemzethez tartozó embereknek az anyaország állampolgárságot ajánljon fel, csak Magyarországon.
Az ebédszünet után a konferencia Bognár Zoltán politológus előadásával folytatódott, aki az autonómiákról tartott előadást. Bővebben ismertette az Európai Uniónak azokat a tagállamait, amelyek autonómiát biztosítanak egy vagy több kisebbségnek. Külön rendszerezte a területi- és a személyi, kulturális autonómiát biztosító országokat. Megtudhattuk, hogy a 27 tagállam közül 11 biztosít valamilyen formájú autonómiát legalább egy kisebbségének.
A szombati nap utolsó előadója Kádár Magor politológus volt, aki nagyon dinamikus előadást tartott a partnerségről, a kapcsolatokról, ezek hasznairól és a médiáról. Előadásában hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a személyes ismeretség, mert azokon keresztül sokkal hatékonyabb kapcsolatot tarthat fenn két szervezet. A munkavállalásnál a munkaadó nemcsak az egyetemi diplomát veszi figyelembe, hanem azt is, hogy a jelentkező milyen és mekkora kapcsolathálóval rendelkezik. Az előadó javaslata az, hogy próbáljunk meg bekapcsolódni egy-egy civil szervezet tevékenységébe, mert ez nyújtja az egyik legjobb lehetőséget a kapcsolatháló fejlesztésére.
A vasárnap reggeli program a gyárvárosi református imaházban zajlott, ahol az 1989-es forradalomra emlékezve tartott alkalmi istentiszteletet Gazda István református lelkész. Ezután kerekasztal-beszélgetés volt Bodó Barna, Borbély Imre és Borbély Zsolt Attila részvételével a temesvári forradalomról. A kerekasztal résztvevői felidézték a forradalom kronológiai sorrendjét, elmondták saját emlékeiket, neveket, helyszíneketm helyi eseményeket említettek, melyek meghatározóak voltak a temesvári népfelkelés napjaiban. Felvetették a kérdést, hogy akkor Romániában rendszerváltás vagy csak rezsimváltás történt? Szó esett a Temesvári Társaságról, annak szerepéről és az általa kiadott kiáltványról is.
A konferencia záró előadását Bodó Barna politológus, egyetemi oktató tartotta a közpolitika témájában. Az érdekes, kötetlen beszélgetés alatt olyan kérdésekre kaphattunk választ, mint az, hogy mi a politika, szükség van-e arra hogy politizáljunk, ki politizál, mi a közpolitika, mi a reálpolitika, melyek a politika intézményei, vagy egyáltalán milyen szerepet tölt be az életünkben?
Kristály Bíborka, programfelelős
HunHír.Hu