A Benes-dekrétumok ellen tüntetett csütörtökön az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete Nagyszalontán, a Tiszteletbeli Szlovák Konzulátus épülete előtt. A tüntetők magyar nemzeti és Árpád-sávos lobogókkal jelentek meg Nagyszalontán. Az RMDSZ-es alpolgármester a román és szlovák nyelvet hiányolta.
A tüntetésen Nagy József Barna nagyváradi EMI-elnök közölte: december 5-én szerettek volna tüntetni, de azon a napon nem volt fogadó óra a Konzulátuson. “2004. december 5-én a csak nevében magyar kormány kampányának következtében nem lett sikeres a magyar állampolgárság visszaadásáról szóló népszavazás. Számunkra azóta ez a nap nem a széthúzás, ellenkezőleg, az összetartozás napja. Minden Kárpát-medencei magyar, aki nem árulója saját testvérének, ezen a napon még inkább érzi a „Minden magyar felelős minden magyarért” – gondolat súlyát. Ennek a gondolatnak a szellemében jelentünk meg mi is Nagyszalontán” – hangzott el.
Csomortányi István nagyváradi EMI-alelnök ismertette a Benes-dekrétumok történetét, a „reszlovakizálást”, valamint a jelenlegi magyarellenes jelenségeket. Barta Béla elnökségi tag a törvényekből olvasott fel néhányat, majd Nagy József Barna olvasta fel azt a Felhívást, amelyet eljuttatnak a szlovák kormánynak, európai képviselőknek is. Nagy kiemelte, hogy a Benes-dekrétumok ez évi megerősítésében súlyos felelősége van a magyarországi kormánynak is, melynek a lehető legerélyesebben fel kellene lépnie a határon túlra szakadt magyarok védelmében.
A tüntetők “Magyar kormányt, magyar állampolgárságot!”, “Ne bántsd a magyart!” feliratú transzparensekkel, magyar nemzeti és Árpád-sávos lobogókkal jelentek meg Nagyszalontán.
A megmozdulás végén szerették volna átadni felhívásukat a konzulnak, de a hivatalos fogadó óra ellenére sem nyitották ki az ajtót, nem vették. A barátságtalan gesztus után a polgármesteri hivatalba mentek át, hogy nekik is átadják Felhívásukat, illetve felkérjék őket arra, hogy továbbítsák azt a konzulnak.
Az RMDSZ-es alpolgármester fogadta a küldöttséget, ám végig ellenséges módon viszonyult az ügyhöz. Többek között azt rótta fel az EMI-seknek, miért nem írták meg román és szlovák nyelven is felhívásukat. Erre elmagyarázták a tisztségviselőnek, hogy Európában a magyar is egyenrangú nyelv az említettekkel, és ő mint a város magyar alpolgármestere minősíthetetlenül kezeli az egész ügyet.
A tiltakozáson a helybeliek mellett a Magyar Polgári Egyesület nagyváradi küldöttsége is részt vett.
HunHír.Hu-információ