A sósmezői temető kerítésén kívül találták tegnap azt a fakeresztet, amelyet a magyar parcella szélén az 1917. augusztus 11-én Sósmezőn hősi halált halt vitéz Kovács József leszármazottjai nemrég állítottak a hős katona emlékére.
A kereszten kis nemzetiszínű szalag emlékeztetett arra, hogy abban a parcellában magyar hősök nyugszanak. Az emlékjelt pár nappal ezelőtt ismeretlen tettesek kiásták és a kidobták – írja a Háromszék szerzője, a román identitásu Iochom István, aki így folytatja cikkét: A közelmúltban főleg az internetes sajtóban megjelent híresztelés ellenőrzése végett érkeztünk Sósmezőre. Azt állították, hogy a hősi temetőben lecsiszolták a kőkeresztekről a magyar neveket, és románokat véstek a helyükbe. A román, magyar, német és osztrák részre osztott temetőkertben a kaputól balra lévő parcellában nyugszanak a magyar katonák. Semmi jelét nem láttuk rongálásnak, több sírkőn még mindig jól kiolvasható a magyar név, illetve keresztnév. Ide huszonhárom név szerint ismert magyar katonát és hét névtelent hantoltak el. A párhuzamos román parcella sírkövein található neveket a sósmezői lakosok fekete festékkel tették olvashatóbbá.
Hunhír.info