A Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője csütörtökön az állami hírcsatorna műsorában elmondta: jövőre választási év lesz Romániában és ilyenkor mindig kicsit intenzívebbek a magyarellenes megnyilvánulások.Ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi időben állandósultak a kedvezőtlen megjegyzések.
Míg korábban talán félévente voltak a romániai magyarság számára kedvezőtlenebb megnyilvánulások, most mintha havonta születne ilyen megjegyzés, kijelentés román részről.
Kántor Zoltán azt mondta, a két ország között, illetve a romániai magyarság és a román többség, az állam között kisebbségi kérdésekben feszültségek vannak. Magyar részről a két ország közötti viszonyt ez meghatározza addig, míg az erdélyi magyar kisebbségi kérdést nem oldják meg megfelelő módon – fűzte hozzá.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet. A tárca közleménye szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes – hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott – kijelentéseire, amelyekkel “Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”.
E vádak azt mutatják, hogy “a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz” – fogalmaztak.
(MTI)
Hunhír.info