Hiába, a Néphazugság minden áldott nap feldobja a labdát. Most éppen a kereszténységnek. Merthogy, olvassuk tegnapi számában, „nem sok jelét láttuk az elmúlt fél évben annak, hogy a nagy keresztény egyházak hajlandók lennének szembeszállni azzal a hecckampánnyal, amelyet a jobboldali kormány indított a menekültek ellen”.
Az orgánum ügyeletes „vallásértelmező”-je és „egyházszakértő”-je, Czene Gábor tette ezt ezúttal is, természetesen. Mert hiába Orbán Viktor meg a KDNP, a fülük botját sem mozgatják menekültügyben, nem is beszélve „a katolikus püspökök túlnyomó többségé”-ről, akik ahelyett, hogy Ferenc pápával tartanának, éppolyan kirekesztők, mint amúgy a jobboldal által hergelt nagy magyar többség. Kivéve a maroknyi evangélikusokat, de azoknak is persze inkább csak néhány vezetőjét.
Némi öröm viszont az ürömben, folytatja Czene, hogy „a Tárki friss felmérése arról tanúskodik, csökkent az idegenellenesek, nőtt a »mérlegelők« aránya”, ugyanis „a hetente templomba járók körében a magyar átlagnál három és félszer többen vannak azok (17 százalék), akik kifejezetten idegenbarátnak tekinthetők”.
Túlontúl ismerős szövegezés. Kísértetiesen emlékeztet múlt századunk ötvenes éveinek, vagy éppen a kádári időknek a pártsajtójára. Amikor „kivételesen jó” papoknak vagy hívőknek azok számítottak, aki békekölcsönt jegyeztek és jegyeztettek másokkal is, akik Jézusban élenjáró szocialistát láttak, s akik a „szocialista népek barátságá”-t, mi több, a Szovjetunióval való „megbonthatatlan barátság”-ot éltették. S mindennek tetejében persze az ordas reakció sötétben megbújó ellenforradalmárainak fáradhatatlan felkutatását és példás megbüntetését mennydörögték.
Szóval mondom, olajozottan működnek a régi reflexek a régi-új pártlap háza táján. Mindig a rombolást, a dekadenciát kell dicsőíteni, és azok képviselőinek kell az alfelét nyalni. Az a példakép hát most, aki őket befogadja. Mint, tudtuk meg szintén az ugyanaznapi számból, ama ötgyermekes brandenburgi német család, amely két Eritreából menekült színes bőrű fiatalt fogadott be. Sőt ez még nem minden! A Bundestagba közvetlen mandátummal beválasztott CDU-s képviselő férj ugyanis „arról ismert Németországban, hogy még tavaly arra buzdította honfitársait: fogadjanak be otthonaikba menekülteket. A felszólítást szerinte sokan félreértették, ő senkit sem akar kényszeríteni, mindenki mérlegelje a lehetőségeit, és ha van üres lakása, szobája, vállalkozzon menekültek elszállásolására.”
Mindezt mondta annak ellenére, hogy a menekültekkel szembeni közhangulat saját bevallása szerint is „sokat romlott Németországban”, és „a sátortáborok felhúzása vagy a használaton kívüli laktanyák átalakítása enyhít az elhelyezési gondokon, de nem oldja meg a menekültproblémát, sőt, ellenkezőleg”. Menjenek hát a családokhoz, hadd tegyék putrivá otthonaikat is!
Ha nem inszinuáció a CDU-s képviselőről közölt néphazugságos hírcikk, csak egyet mondhatunk. Azt, amit amúgy már eddig is ezerszer. Nem mindenki keresztény és konzervatív, aki annak vallja magát.
De nem ám, és erről rögvest eszembe jutott egy újságíró barátom vagy tíz évvel ezelőtti mondata: „Nálunk a jobboldal a bal jobb oldala.” Akkor némileg túlzásnak tartottam ezt, de ma már nem. Úgy tűnik, igaza volt, akár Magyarországról, akár Németországról van szó. Elvégre igazán mindkét helyen bőven van kiknek nyalni az alfelét. No de Jézus nevében?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
