„A VANDÁL népnév nem más, mint a VANGÁR név, melynek ismerősebben csengő változata a VENGER, azaz HUNGÁR! Vegyük észre, hogy az UNGARN-tól az ENGERN-en és ANGRIA nevén keresztül egyenes út vezet ANGLIA nevéig! ANGLIA tehát nem más, mint UNGRIA, az ANGOL népnév pedig az R->L hangváltozáson keresztül UNGÁR-HUNGÁR nevünkkel azonosítható!”
Mindezt egy informatikus mondta, aki önmagát őstörténésznek és ősnyelvésznek is tartotta. Az effajta nyelvészeti zsonglőrködés, amint a testvér lépten-nyomon tapasztalta, piócaként telepedett ama nagy népnemzeti táborra. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy aki ilyeneket beszél, miért fárasztja magát és hallgatóságát olyasmikkel, amikről gőze sincsen? És miért, hogy nem akad valahogy hallgatói között, aki ilyenkor csak annyit kérdezne: „Ha minden az előadó elképzelései szerint történt volna, akkor az angolok ma miért nem magyarul beszélnek?”
Ráakadt viszont az informatikus előadó blogja egyik hozzászólójának beszédes bejegyzésére: „Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy minden egyes írását szép lassan, módszeresen lássa el hivatkozásokkal úgy, ahogy azt egyébként az ember felsőfokú tanulmányai során már erősen begyakorolta.” Amire meg is találta ugyanott az érintett válaszát: „Engem nem érdekel, hogy az írásaim mennyire tűnnek mások szemében tudományosnak. Egy dolgot megtanultam eddigi rövid pályafutásom során. Minél több címet, rangot és titulust biggyeszt valaki a neve elé és az írásait minél tudományosabb köntösbe öltözteti, annál távolabb áll az igazságtól. A tudományos máz csak a hazugságok leplezésére való. Valóban úgy gondolja, hogy kevés a hivatkozás? Nos, elnézését kérem, tőlem csak ennyi telik!”
Ezek után megértette, miért, hogy egy nemzeti könyvesboltos, amikor délelőtt tízkor kinyitott, már délután egykor ezt kérdezte: „A másik oldalon is ennyi a hülye?” Ennyi, mondta magában lakonikusan most már ő is.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
