Felújítják a Mária Valéria Gyerekkert épületét, mely a Benedek Elek Tanítóképző közelében foglal helyet, de évek óta nagyon leromlott állapotban várja a jobb időket.
A román kormány idén 400 ezer lejjel támogatja a munkálatok elkezdését, a szükséges további 1 milliót lejt jövőben utalják át, ami lehetővé teszi majd, hogy a következő tanévben ide költözhet a Benedek Elek Líceum. A tanintézménynek költözni kell, mivel a református egyház visszakapta a tanítóképző nagy épületét. A kiköltözést követően a nagy épületet teljes egészében a Református Gimnázium lakja majd be. Az iskola vezetősége és a kivitelező cég a szerződést már aláírta, így a napokban nekifognak a teljes felújításnak. A régi épületet nem csak felújítják, hanem egy új szárnyat is csatolnak hozzá. A Mária Valéria 1986-ban épült és egészen az első világháborúig kisdedóvóként működött. Ezt követően a tanítóképző gondnokságába került
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu