HunHír.info

2019. Újkenyér hava 24. nap, Vázsoly napja.

Azt kaptuk, ami a miénk

2018. november 12. 15:06
Hunhír.info

Szekely tancosok.jpgA népzene és néptánc erdélyi fővárosává vált egy napra a Sepsi Aréna, ahol kicsik és nagyok, hagyományőrzők, amatőr együttesek és hivatásosok kínáltak lelki, szellemi csemegét a rendezvény több mint ezerötszáz látogatójának. A szombaton tartott 30. Népzene- és néptánctalálkozó bebizonyította: népi kultúránk nemcsak azokat vonzza, akik művelik, hanem azok is érdeklődnek iránta, akik egyszerűen csak jól érzik magukat ebben a közösségben. - írja a Háromszék

Magyar Menedék - Grandpierre

Az első fellépők már jóval kapunyitás előtt megérkeztek, hogy időben elkészüljenek a színpadi bemutatkozáshoz. A tizenévesek maguk cipelték hangszereiket, a vállfán hozott viseletet, a kisebbeknek a szülők segítettek, de amint átöltöztek, az oktatók vették át az irányítást. Az aréna hatalmas sortpályáján felállított nagyszínpadon – amely kissé távol került a közönségtől, így az ide programozott műsorok veszítettek bensőségességükből – egész délelőtt gyermekegyüttesek váltották egymást.

A helyiek mellett felléptek kézdiszentléleki, gelencei, erdőfülei, csernátoni, nagybaconi csoportok, különböző tájegységekre kalauzolva a közönséget.

Különös élményt nyújtottak az olyan pillanatok, amikor a több száz gyermek a színpad előtti téren egyszerre táncolt vagy éppen néhány leányzó csupán kedvtelésből összefogódzkodva karikázott a háttérben, míg a színpadon a soron lévő együttes mutatta be produkcióját.

A gyermekgála meghívottjaként fellépett a Cickom énekegyüttes és Vrencsán Anita (a Fölszállott a páva 2016-os döntős énekesei, illetve a 2015-ös tehetségkutató különdíjasa), valamint a gyimesközéploki Virics banda.

Ezt követően a budapesti Kolompos együttes tartott zenés mulatságot, amelyen a muzsikusok a legfélénkebbeket is magukkal ragadták és bevonták a közös éneklésbe.

Délelőtt nagy népszerűségnek örvendett a táncházteremben tartott 5. Székelyföldi legényesverseny, amelyre tizennyolcan neveztek be. A székelykeresztúri, alsóboldogfalvi, törökszentmiklósi, sepsiszentgyörgyi, tiszafüredi, rugonfalvi, csernátoni, vargyasi, segesvári fiúknak a küküllődombói Gilyén Miklós pontozójával kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. A mester nemcsak értékelt – a zsűri elnökeként –, hanem be is mutatta táncát, amiért közönségdíjat kapott. Az év legényes táncosa kitüntetést Kisgyörgy Máté, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes tagja érdemelte ki.

Az aréna emeleti körfolyosója sétálóutcaként működött egész nap, ahol kézművesek állították ki portékáikat, a gyermeksarokban a Guzsalyas Alapítvány segítségével rongybabák készültek, a nagyobbak pedig a kötélverésbe neveztek be. A budapesti Hagyományok Háza virtuális látogatásra hívta az érdeklődőket: a 3D-s szemüveggel értékes iparművészeti tárgyakat lehetett megtekinteni testközelből, de akár táncelőadás közepébe is csöppenhetett ily módon az ember.

A kora délutáni órákban ifjú tehetségek mutatkoztak be, köztük a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és a Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes, a műsor díszmeghívottjaként felléptek a Fölszállott a páva korábbi kiadásainak győztesei, különdíjasai közül a Kalotaszeg Legénytársulat, Vaszi Levente, Vrencsán Anita és a Tokos zenekar, valamint Gilyén Miklós küküllődombói adatközlő.

Kiemelt érdeklődésnek örvendett az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza közös szervezésében tartott jótékonysági koncert, amelynek bevételét öreg zenészek megsegítésére fordítják. A vonós hangszeresek, a Folker együttes és a Cickom énekegyüttes fellépését felvezető Molnár Szabolcs hangsúlyozta, azokat a mestereket segítik, akik egészségük megromlása miatt már nem tudnak muzsikálni, nincs amiből előteremteniük az élelemre, gyógyszerre, tűzifára valót. Nekik köszönhető, hogy az erdélyi magyar népzene jelenleg is él – mondotta. A híres szászcsávási zenekar prímása, Jámbor István „Dumnezeu”, aki társaival végigkísérte a legényesversenyt és a nap folyamán többször fellépett, a jótékonysági koncert után lapunknak arról mesélt, mindegy volt, hogy Fazakas Leventéék (a Heveder zenekar prímása) és a többi fiatal zenész mikor érkezett Szászcsávásra, ha tanulni akartak, félretettek mindent és melléjük álltak, mert ennek a muzsikának meg kell maradnia.

A hagyományőrzők esti gálájára és a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsorára (amely a társulat pénteki Kodály-emlékműsorával együtt a Hagyományok Háza ajándéka volt a jubiláló találkozónak) több mint ezren váltottak jegyet. A marosszéki, sóvidéki, Küküllő menti, gyergyói hagyományőrzők mellett meghívottként bemutatkozott a gyimesi Tatrospart Néptánccsoport és Vaszi Levente, a szervezők külön köszöntötték a mezőpaniti Bartha Gergelyt és Bartha Jolánt, akik nemrég kapták meg a Népművészet Mestere kitüntetést. A házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar szintén a gálaműsor színpadán lépett közönség elé.

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében tartott találkozón bebizonyosodott, a népzene és a néptánc sokféle megjelenítésre ad lehetőséget: az adatközlők életének szerves része ez a kultúra, a műkedvelő hagyományőrzők tanulással szerzik meg ezt a fajta műveltséget, a hivatásosok pedig művészi szinten művelik. És velük együtt ott vannak a táncházasok, valamint a többi szimpatizáns, akik mind valamit hozzáadnak ahhoz, hogy ez a kultúra fennmaradjon.

Fekete Réka - 3szek.ro

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nagy magyar tájszótár - Kiss GáborNagy magyar tájszótár
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 691 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Bevesszük a kanyart? - Csath MagdolnaBevesszük a kanyart?
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 816 Ft
12% internetes kedvezménnyel
Kozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - László ErvinKozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 9 490 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
26% internetes kedvezménnyel
A hunok Indiában - 3. bővített kiadás - Aradi ÉvaA hunok Indiában - 3. bővített kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 950 Ft
Internetes ár: 2 508 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Végfelszámolás - Bogár LászlóVégfelszámolás
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat