2019.08.23.

Választási győzelme esetén kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat az Osztrák Néppárt

Kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat Ausztriában az Osztrák Néppárt (ÖVP) - értesült a helyi sajtó pénteken.
A szeptember végi parlamenti választásra készített programjában a győzelemre is esélyes ÖVP azt ígéri, hogy kormányra kerülését követően a muszlim tanárnők és a 11 évesnél idősebb diáklányok esetében is kezdeményezi a fejkendő viselésének betiltását.
2019.08.23.

A zsidók meg csak bombázgatnak Irakban – nem számít…

Izrael légicsapást hajtott végre egy iraki fegyverraktár ellen – számolt be a The New York Times című amerikai napilap helyi idő szerint csütörtökön. Egy magas rangú közel-keleti hírszerzési tisztségviselő elmondta, hogy Izrael egy Bagdadtól északra fekvő támaszpontot bombázott júliusban. Amerikai illetékesek úgy értesültek, hogy Izrael az elmúlt napokban is több légicsapást hajtott végre Irakban – írta az újság.
2019.08.23.

Dráma: három holttestet találtak Budán – az egyik egy gyereké

Egy budai lakás tulajdonosa hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a bérlőit - tájékoztat a rendőrség. A bejelentés 2019. augusztus 23-án 11 óra 55 perckor érkezett be a rendőrségre, és amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak. Mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, emberölés miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2019.08.23.

Az európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet

Az európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet, aki nem a nemzeti identitásra alapoz, az homokra épít - hangoztatta Szájer József Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő pénteken Balatonszárszón. Reformátusok szárszói konferenciáján a politikus kiemelte: az európai identitást bizonyos erők a nemzeti identitás ellenében akarják megfogalmazni.
2019.08.23.

Inkább a prostitúció, mint az emberkereskedelem

Traian Basescu a prostitúció legalizálását az emberkereskedelem csökkentése miatt támogatja, és gyávának nevezte a politikusokat, akik nem terjesztenek elő egy ilyen törvényt. A Transindex szerint a volt államfő arról beszélt, hogy az emberkereskedelem a fiatalokkal, különösen vidéken elterjedt.
2019.08.23.

Kezdődik az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál

Péntek este kezdődik a Pannonhalmi Bencés Főapátság háromnapos művészeti fesztiválja, az Arcus Temporum, amelynek kiemelt vendége ezúttal Gidon Kremer hegedűművész. A 15. alkalommal megrendezendő programsorozat a csend és a spiritualitás köré szerveződik- tájékoztatta az MTI-t Kormos Gyula, a főapátság kommunikációs vezetője.
2019.08.23.

Lőfegyvereket tartott otthonában

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, akinek dánszentmiklósi otthonában és hétvégi házában fegyvereket és lőszert találtak - közölte a Pest Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
2019.08.23.

Várható időjárás az ország területére szombat estig

A fátyolfelhők mellett általában kevés gomolyfelhőre készülhetünk, de pénteken főként északnyugaton, szombaton nyugaton, délnyugaton több lehet a felhő. Pénteken elsősorban az északnyugati megyékben és az Északi-középhegység térségében, míg éjszaka már inkább a Dunántúlon alakulhat ki záporeső, zivatar.
2019.08.22.

Kőbánya blues: Beadta a törölközőt az összellenzék

Erzsébetváros, Csepel és Józsefváros után Kőbányán is szétesett az ellenzék. A jelenlegi állás szerint önállóan indul az LMP, és a Jobbik is gondolkozik ezen. Teljes az ellenzéki káosz a fővárosban. (Fotó: A januári tüntetésen még minden olyan szépnek tűnt)
2019.08.22.

Lázadoznak a MÁV utasai

Szerda délelőtt egy kisebb utasküldöttség nyújtott át követeléseket a MÁV-székháznál. A petícióban nehezményezik a rendszeres késéseket, tájékoztatási és egyéb problémákat, elsősorban a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon, de más agglomerációs járatokon is. Tüntetést helyeztek kilátásba, ha a MÁV nem változtat.
2019.08.22.

Megdöbbent a Jobbik az Orbán-kormány tervén

A Jobbik megdöbbenve és felháborodással értesült arról, hogy sajtóhírek szerint az Orbán-kormány a teljes magyar egyetemi világot a Palkovics-minisztérium alá akarja rendelni - közölte dr. Brenner Koloman frakcióvezető-helyettes.
2019.08.22.

Óriási támogatást szerzett magának Karácsony

Szenzációs hírt jelentettek be az ellenzéki pártok. Kibővült az ellenzéki együttműködés Budapesten: a nagyjából egy százalék körüli támogatottsággal bíró Magyar Liberális Párt is támogatja Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét - jelentették be ellenzéki pártok csütörtökön Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatón.
2019.08.22.

Sokan élnek a támogatással a család védelmében

A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.
2019.08.22.

Nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok év végén

Jelentős kiegészítést kaphatnak a nyugdíjasok év végén, amely három tételből adódhat össze. Novemberben kétféle forrásból biztosan, egy harmadik forrásból pedig talán számíthatnak többlet-bevételre - hívja fel a figyelmet honlapján Farkas András nyugdíjszakértő.
2019.08.22.

Forgatag Marosvásárhelyen – Neoton a sláger

Negyvenhét helyszínen több mint 340 esemény lesz a 7. Vásárhelyi Forgatag elnevezésű fesztiválon, amely kortárs művészeti programokkal kezdődik pénteken és szeptember 1-ig tart Marosvásárhelyen.
2019.08.22.

Másfél év alatt ötmillióval lettek többen a kínaiak

A kétgyermek-politika 2015-ös meghirdetése utáni másfél évben 5,4 millióval nőtt a születések száma Kínában - olvasható a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányban.
2019.08.22.

Dél-koreai turisták vesztették életüket

A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtottak a sínekre autójukkal a dél-koreai turisták, életüket vesztették.
2019.08.22.

Kilenc évvel megúszta a gyilkos menekült

A tartományi bíróság emberölésért és súlyos testi sértésért több mint kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a 24 éves szíriai férfit (Alaa S.-t), aki egy évvel ezelőtt, 2018. augusztus 26-án megkéselt és megölt egy 35 éves kubai származású német férfit (Daniel H.-t), egy másikat pedig megszúrt és megsebesített.
2019.08.22.

Cigányokat vertek Csemodanovkában büntetett előítéletű szerbek

Tömegverekedés miatt rohamrendőröket és más szakszolgálatokat vezényeltek Podgornoje községbe a nyugat-szibériai Kemerovo megyében - közölték csütörtökön orosz hírügynökségek.
2019.08.22.

Könyv jelent meg Márton Áron lehallgatási jegyzőkönyveiből

Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök lehallgatási jegyzőkönyveit feldolgozó könyvet mutattak be csütörtökön a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
2019.08.22.

Visszaállamosítaná az erdélyi katolikus gimnáziumot az oláh polgármester

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását, amely jelenleg a katolikus egyház tulajdonában van.
2019.08.22.

101 ezren utaznak idén Határtalanul!

Rekordmennyiségű, több mint kétezer pályázat érkezett a Határtalanul! programban, az igényelt támogatás összege meghaladta a 6,3 milliárd forintot - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul! program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
2019.08.22.

Két nap, huszonnégy migráns

Huszonnégy illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében szerdán és csütörtökön - közölte a rendőrség a honlapján.
2019.08.22.

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja lesz pénteken

Mansfeld Péter emlékét idézi fel a totalitárius diktatúrák áldozatainak pénteki európai emléknapja alkalmából készített, a magyar közszolgálati televízióban is levetítendő rövidfilmek egyike - közölte az MTI-vel a varsói székhelyű Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENSR).
2019.08.22.

Kiszelly szerint nehéz helyzetben van Ursula

A bizottsági tagok nagyszámú cserélődése miatt nehéz helyzetben van Ursula von der Leyen, a november elején megalakuló Európai Bizottság elnöke - mondta a XXI. Század Intézet regionális igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019.08.21.

Máraira emlékezik a budai könyvünnep

Márai Sándorra emlékezik a 17. Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe (Budavári Könyvünnep), melyet Kassa díszvendégségével rendeznek meg szeptember 6. és 8. között.
2019.08.21.

Fotópályázatot hirdet a kormány

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
2019.08.21.

Magyar rendőrök a macedón határnál

Újabb magyar rendőri kontingens indult szerdán Szerbiába és Észak-Macedóniába, ahol a határok őrzésében segítenek majd - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
2019.08.20.

Nem egészen a népek barátsága ügyét szolgálták Ricsiék Oroszlányban

Két oroszlányi lakos 2019. augusztus 15-én délelőtt Oroszlányban, a Népek barátsága úton egy lépcsőháznak támasztott kerékpárra lett figyelmes. A járművet a postás használta, aki a lépcsőházban tartózkodott. A 20 éves "H." Richárd a kerékpárra ült és elhajtott vele, társa, "K." Sándor gyalog követte őt.
2019.08.20.

A törökök szabadulnának már a szíriaiaktól

A kitoloncolástól tart sok szíriai menekült Isztambulban: kedden lejár a határidő, akiknek nincsenek irataik, távozniuk kell - közölte az EuroNews. Összesen közel négymillió regisztrált szíriai van az országban.
2019.08.20.

Lemondott az olasz miniszterelnök

Felajánlotta lemondását Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke - jelentette be a politikus kedden az olasz parlamentben. A politikus hozzátette: nem tud tovább együtt dolgozni a kisebbik kormánypárttal, Matteo Salvini Ligájával.
2019.08.20.

Elmarasztalták a színmagyar Gyergyócsomafalva hivatalát, mert csak magyarul jelenik meg a helyi közlöny

Elmarasztalta a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a románok hátrányos megkülönböztetése miatt a 99,8 százalékban magyarok által lakott Gyergyócsomafalva polgármesteri hivatalát, amiért csak magyar nyelven adja ki a község közlönyét. Pedig külön megkérdezték a rendőrparancsnok családját, akik egyedüli románok a 4300 lakosból, hogy kérik-e románul a kiadványt.