2019.08.17.

Huszonnyolc idegen élősködőt fogadtunk be idén – ez nagyon sok…

Harmincnál is kevesebb külföldi kapott valamilyen menekültstátuszt az idei év első hat hónapjában – tudta meg a Magyar Hang. A Magyar Helsinki Bizottság friss adatai szerint tíz embert menekültként, tizennégyet oltalmazottként, négyet pedig befogadottként ismertek el. A menedékért folyamodók száma jóval több volt, ugyanebben az időszakban meghaladta a 250-et.
2019.08.17.

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-en Velencénél

Közúti közlekedési baleset történt 2019. augusztus 17-én 7 óra 20 perc körül az M7-es autópályán Velence térségében, a Balaton irányába vezető oldalon, ahol nyolc személygépjármű ütközött össze – írja honalpján a rendőrség.
2019.08.17.

Ő volt a magyar Jimi Hendrix…

Ő volt a magyar Jimi Hendrix, aki a fogaival is jobban pengette a legendás Gibson gitárját, mint a kortársak jelentős része kézzel. Irigyelték is érte, ahelyett, hogy az őt megillető helyre került volna, a haláláig egy szoba-konyhás lakásban élt az anyukájával, ahol a kredenc mellett volt az ágya és a kamra a könyvtárszobája. Radics Béla, a zseniális gitáros viszont idővel feladta, 36 évesen inkább „átitta magát” a túlvilágra…
2019.08.16.

EB: Migránsokat tessék!

Az Európai Bizottság arra szólítja fel az európai uniós tagországokat, hogy mutassanak szolidaritást a Proactiva Open Arms spanyol civil szervezet hajóján rekedtekkel és a sorsuk rendezésén fáradozó tagállamokkal - jelentette ki Tove Ernst, a brüsszeli testület illetékes szóvivője sajtótájékoztató keretében pénteken.
2019.08.16.

Folktrend a Mesterségek Ünnepén

Régi magyar motívumokat, díszítéseket láthat a közönség új köntösben a Folktrend divatbemutatón, a programot a 33. Mesterségek Ünnepéhez kapcsolódóan rendezik meg vasárnap Budapesten, a Budavári Palotában.
2019.08.16.

A bilincs a szabadság legyen

Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezéséből felolvasószínházi előadást láthat a közönség vasárnap este a Zsámbéki Romtemplomnál.
2019.08.16.

Ma kezdődött az Ősök napja Bugacon

A ma kezdődött V. Ősök napján vasárnapig több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket. Ma este például a ROMER Mondák könyvét adja elő.
2019.08.16.

Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK

Az állami támogatások egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a nagyvárosokban is várható még emelkedés, Debrecen például hamarosan utolérheti Budapestet.
2019.08.16.

Magyar olimpikonok arcképei díszítik a Városháza park tűzfalát

A Fővárosi Önkormányzat felkérésére és támogatásával a Színes Város Csoport hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg az V. kerület, Városháza park homlokzati tűzfalán.
2019.08.15.

Több mint 100 rendőr csapott le a bűnszervezetre Siófokon

A Siófoki Rendőrkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve az előzetesen beszerzett információk alapján 2019. augusztus 14-én összehangolt rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek Siófokon, valamint több Balaton-parti településen.
2019.08.15.

Olasz felségvizekre ért Soros szervezetének hajója

Csütörtökön olasz felségvizekre ért a Proactiva Open Arms nevű spanyol civil szervezet hajója, összesen 147 migráns van a fedélzetén. A római közigazgatási bíróság előző nap elfogadta a szervezet beadványát, érvénytelenítette Matteo Salvini olasz belügyminiszter behajózási tilalmát, és engedélyezte, hogy a Proactiva hajója olasz felségvizekre lépjen.
2019.08.15.

A DK-s Homonnay már most stresszel a keresztény körmenet miatt, nem is bírta ki gyalázkodás nélkül

A liberálisok egyik hazai kedvence, a korábban fideszes szomszédasszonya halálát kívánó homoszexuális aktivista, Homonnay Gergely mai bejegyzésében a Szent Jobb körmenetet gyalázza. A macskáját istenítő férfi(nő) (még véletlenül sem akarnánk megsérteni nemi identitásában) közösségi oldalán különös érzékenységgel vette górcső alá az államalapítás ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő körmenetet.
2019.08.15.

Újabb hőség a láthatáron, itt a friss előrejelzés

A bőséges csapadékkal járó hidegfront után fokozatosan melegszik a levegő, így már láthatáron a következő hőségperiódus.
2019.08.15.

Mindenki barom, aki nem ül fel a meleglobbinak a liberális értelmiség szerint

Baromnak nevezte azokat, akik sértőnek találták a Coca-Cola homoszexualitást népszerűsítő plakátkampányát Nádasdy Ádám nyelvész, költő. A balliberális “körúti értelmiség” (meleg) veteránja a Magyar Narancsnak adott interjújában elmondta, szerinte értelmetlen az egész felháborodás, Orbán tusnádfürdői illiberális demokráciáról szóló beszédét pedig a mindenhez (is) értő nyelvész elintézte annyival, hogy “síkhülyeség”.
2019.08.15.

Gundy Sarolta: „Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány”

Most nem is a szétválasztott ikrekre gondolok, akiknek életéért küzdenek nemes emberek és drukkol és imádkozik értük az egész együtt érző világ, hanem az alapítvány elnevezése ragadott meg: „Cselekvés a Kiszolgáltatottakért” Milyen emberi és menyire mély tartalmú! A kiszolgáltatottság öntudatlanul vagy akár tudattal is átélt függés-érzés. . Rablánc. Bilincs. Áldozati lét. Átok
2019.08.15.

Nagyboldogasszony ünnepe van ma

Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária mennybevételét. Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt fél 11-kor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét – tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
2019.08.15.

Vádat emeltek az Országos Roma Önkormányzat elnöke ellen

Vesztegetés bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt. Azt írja a 24.hu, hogy vesztegetés miatt vádat emeltek az ORÖ-elnök Balogh János ellen, szeptemberben ül majd a vádlottak padjára. A roma vezetőt egy titokban rögzített hangfelvétel buktatta le, ebben az hallható, hogy fiktív kampányrendezvényeket akar lepapíroztatni egy vállalkozóval, akinek pénzt ajánl cserébe.hvg.hu
2019.08.15.

A magyar adatvédelmi hatóság is vizsgálja a Facebook lehallgatási gyakorlatát

A Facebook kedden ismerte el, hogy korábban, saját állítása szerint a felhasználók engedélyével lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített. A hírre reagálva a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közölte, vizsgálják a közösségi cégóriás hangfelvétel-leírási gyakorlatát.
2019.08.15.

A magyarok a legelutasítóbbak a „menekültekkel” szemben – Kívül tágasabb!

A megkérdezett magyarok 32%-a érzi kötelezettségnek a menekültek befogadását (a világátlag 71%), míg 24%-uk támogatja a bevándorlók beengedését (az átlag 50%). A menekültek megítélése tekintetében a magyarok véleménye a 18 ország közül a legelutasítóbb az amerikai Pew Research Center napokban publikált felmérése szerint.
2019.08.15.

Bemutatták az ellenzék veszprémi polgármesterjelöltjét

Élhető, otthonos, zöld város megteremtése a cél Veszprémben - mondta a hat ellenzéki párt közös polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd közös helyi képviselőjelöltjeit.
2019.08.15.

Egy iraki férfi és egy szír nő akart gyerekeket átcsempészni a ferihegyi repülőtéren

Egy iraki férfit és egy szír nőt gyanúsít a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság embercsempészéssel és közokirat-hamisítással, mert két fiút és két lányt más nevére kiállított útlevéllel utaztattak. Őrizetbe vételük mellett gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.
2019.08.15.

Borbély Zsolt Attila: Schuszter Loránd bandája egyébként sosem „nyalta” Erdélyt, bátorkodott a „Metálmánia” című dalát „Transylvániára” átírni…

Már megfogadtam párszor, hogy nem szennyezem a tudatom Tamás Gáspár Miklós agymenéseivel, de miután egyre több ismerősöm emlegette legutóbbi cikkét, amiben kérdőre vonta az általam egyébként nagyon nem kedvelt Lovasi Andrást, gondoltam rászánom azt a húsz percet.(Lovasi emlékeim szerint 2001-ben mondta azt az emlékezetes mondatot Tusnádfürdőn, hogy a „leszakadt országrésznyalást meghagyja az utána következő együtteseknek”, vélhetően a P.Mobilra célozva.
2019.08.15.

A KSH tegnap nagyon jó hírt közölt a nyugdíjasokkal

A havi 60 ezer forint nyugdíjban részesülők akár 18 ezer forint prémiumot is kaphatnak év végén a gazdasági növekedés idei alakulása alapján. A 80 ezer forintot meghaladó járandóságok esetében pedig 24 ezer forint érkezhet számításaink szerint.
2019.08.15.

Megrázó látvány, kötéllel a nyakán találtak a tatabányai férfira

A rendőröket csütörtök reggel riasztották, mert egy helyi férfi öngyilkosságot kísérelt meg. A hatóság még épp időben érkezett.
2019.08.14.

Isten-ellenesség – bergoglionizmus 2019.

Manapság kezdjük belátni, hogy egy olyan folyamat részesei vagyunk, amit korábban a sci-fi kategóriába soroltunk, vagy lekezelő mosollyal összeesküvés-elméletnek tituláltunk. Az általunk ismert világ eseményei azonban szemmel láthatóan felgyorsultak és a nagy többség számára teljesen váratlan fordulatot vettek. Kezdjük belátni, hogy igenis létezik egy globális keresztényellenes terv, amelyik igyekszik eltörölni az általunk ismert világot.
2019.08.14.

Van olyan település, ahol 18 fokkal lett hidegebb egy nap alatt

Többfelé több mint 10 fokkal hűlt le a levegő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán Facebook-oldalán. Azt írták: 14 órakor az Alföldön sok helyen 10, néhol 17-18 fokkal volt hidegebb kedd délutánhoz képest.
2019.08.14.

900 ezres kezdő bért követelnek az orvosok

Elhalt ígéretek nyomában címmel rendkívüli nagygyűlést tart szeptember 21-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) – jelentette be a kamara elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján – írja a hvg.hu.
2019.08.14.

Homoszexuálisok gyermekvállalása mellett kardoskodik az “Anya csak 1 van” közösség

Amikor azt hinnénk, hogy a meleg propagandát már nem lehet tovább fokozni, valakinek mindig sikerül rátenni még egy lapáttal, csak hogy kimaxolják az emberek tűréshatárát. Ez történt az egyébként is sokakat irritáló Budapest Pride idején, amikor a Coca Cola tolta a képünkbe, no meg a gyerekeink képébe közterületeken virító óriásplakátokon a meleg szerelem szépéségeit, mert hogy “love is love”.
2019.08.14.

Nem vonult be a börtönbe, elfogatóparancsot adtak ki a BRFK egykori “sztárzsaruja” ellen

Mivel nem vonult be a börtönbe, ezért körözik a BRFK egykori nyomozóját, P. Zsoltot, akit bűntársával, a szintén hírhedt és jól ismert ex-zsaruval, Labanc Ferenccel együtt többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt ítélt három év letöltendő börtönbüntetésre január végén a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu.
2019.08.14.

Kevesebb Sziget-lakó, szerényebb nyereség

A Sziget idei látogatottsága mintegy 25-30 ezer fővel alulmúlja a tavalyi csúcsot, így a nyereség is szerényebb lesz a 2018-asnál – közölte a tegnap zárult Sziget Fesztivál kapcsán lapunkkal Kádár Tamás főszervező-cégvezető. Az ezzel együtt kiadott, délutáni közleményük 530 ezerre becsli az értéket, ami ugyanakkor a tavalyi, 565 ezres rekord utáni második legmagasabb érték.
2019.08.14.

Felhőszakadás mossa el az országot

Hűvös, esős idő várható ma: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint reggel, délelőtt még felhős idő valószínű és többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Szinte a teljes országra riasztást adtak ki felhőszakadás miatt.
2019.08.14.

Hosszas hazudozás után elismerte a Facebook, hogy lehallgatja a beszélgetéseket – de az Amazon, a Google és az Apple is, szóval mindenki

Elismerte kedden a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményben a Facebook, hogy korábban - saját állítása szerint a felhasználók engedélyével - lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített. "Akárcsak a Google és az Apple, a múlt héten mi is felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket emberekkel hallgattatjuk meg" – tudatta a közösségi oldalt üzemeltető vállalat.